2011. augusztus 11., 09:382011. augusztus 11., 09:38
Nagyon nehéz ugyanis egyetlen tollvonással rendezni, egészen pontosan a helyére tenni mindazt, amit első lépésként a kommunisták hatalomra jutását követő két-három évben, vagyis a hírhedt 1948-49. évi államosításkor, illetve az azt követő évtizedekben az „elvtársak” szintén egyetlen tollvonással elloptak. Azaz felborították az addigi tulajdonviszonyokat. A visszaszolgáltatást, egyáltalán a jogorvoslatot legalább két tényező alapvetően nehezíti: egyfelől az a jogi háttér, amely az 1989. decemberi rendszerváltozás óta soha nem mondta ki egyértelműen és félreérthetetlenül azt, hogy a jussuktól egykor politikai erőszakkal megfosztott tulajdonosok vagy azok örökösei ott és azt és annyit kapjanak vissza, amennyit annak idején tőlük elvettek. Másfelől – s az adott jogi keret minden kétséget kizáróan ehhez illeszkedik – az imént említett legelső s az azt követő többi államosítás óta az állam sok-sok elrabolt területet beépített, azaz különféle, hol jobb, hol oktalan beruházásokra használt fel, lehetetlenné téve mára az adott területek fizikai visszaszolgáltatását.
Hiszen hogy lehetne visszaadni, és kinek is kellene, mondjuk egy olyan nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi vagy bárhol található terület, amelyen ma, tegyük fel, egy lerobbant, semmire sem használható egykori szocialista ipari vállalat, netán egy tömbházakkal telepakolt lakónegyed áll. Mert hiszen ugye, mérhetetlen aberráció visszaadni azt a telket, amelyen a 1989 előtti nehézgépgyár esztergarészlege helyén ma épületcsonk meredezik az égre, s ugyanolyan aberráció az egykori juss jogán igényt tartani valamely második vagy akárhányadik emeleti lakásra vagy fürdőszobára. S mert az adott tényállás és jogi keret olyan, amilyen, törvényszerű a kiskapuk keresése. Egyébiránt arra is van példa, hogy a jussuktól egykor megfosztottak összefogtak, és kártérítési pert nyertek az állammal szemben. Mert ugye, az állam folytonos, rendszer(ek)től és kormányoktól függetlenül. S mert ugye, nem az emberek vették el az állam tulajdonát, hanem fordítva, az állam fizessen, mint a katonatiszt.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!