2010. november 09., 10:192010. november 09., 10:19
Mindenhol ott vannak, mindenkit „lerohannak”, és alamizsnáért nyújtják a kezüket, de az sem ritka, hogy házról házra járva ajtókon kopognak be próbára téve főleg a jóhiszemű idősebb generáció türelmét és figyelmességét.
És az is igaz, hogy jó lenne már végre valami megoldást találni a koldulás „szabályozására”, annál is inkább, mert egyre pimaszabbak, követelőzőbbek és agresszívebbek lettek a kéregetők. Ismerőseim mesélték, volt már példa arra, hogy a tinédzserkorú kéregető bicskával fenyegette meg a középkorú értelmiségi nőt, ékszereit és pénztárcáját követelve.
Az is előfordult már, hogy az édesapjával kézen fogva sétáló hároméves kezéből kapta ki egy szutykos nagyobbacska gyerek a kiflit, s míg a szülő megvigasztalta kétségbeesetten zokogó csemetéjét, a néhány évvel korosabb kis tolvaj már rég árkon-bokron túl járt. De megjártam én is, hogy egy alkalommal, amikor épp nem volt apró a zsebemben, az általam többször is „felpártolt” kéregető gyerek szitkozódva és átkozódva köpött utánam az utcán csak azért, mert épp akkor nem tudtam adni neki egy lejt.
A minap, amikor egy kora reggel épp kedves ismerősömet vártam az állomáson, mivel a vonat késett, néhány percre az egyik taxisofőrrel elegyedtem szóba. Miközben beszélgettünk, valahonnan előkerült az átkozódó-köpködő koldusgyerek és felénk közelített. Meg is mondtam a sofőrnek: nekem már frászom van ettől a gyerektől, és elmeséltem neki a fent vázolt történetemet.
„Nem tudod, hogyan kell lefegyverezni ezeket” – mondta bölcsen taxisofőr ismerősöm, kifejtve, figyeljem csak, milyen „elegánsan” elküldi a kellemetlenkedőt. Módszerétől magam is elámultam, hiszen semmi mást nem tett, csak annyit, hogy amikor a kolduló síró hangon előadta az „aggyék egy lejt, bácsika” kezdetű szövegét, akkurátusan kivett egy lejt a pénztárcájából és a koldus előtt lobogtatva ezt mondta: „ez a tiéd, ha elmondod a miatyánkot”.
A gyerek annyira meglepődött attól, hogy a felkínált egy lejért viszontszolgáltatást vár a taxis, hogy egyszerűen elsomfordált onnan. „Hát ez ügyes módszer” – állapítottam meg –, „de mit teszel, ha tudja a miatyánkot?” „Nem gond!” – állt elő a naprakész válasszal a taxis – „Akkor majd kérni fogom, hogy mondja el az Anyám tyúkját a miatyánk után”.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.