2009. október 23., 12:132009. október 23., 12:13
Băsescu ezek helyett az őt leginkább érdeklő témát tette a közbeszéd első számú tárgyává: azt, hogy mindenáron újabb mandátumot szerezzen. Ennek érdekében folyamodott ismét minden demagóg politikus egyik leghálásabb „szövetségeséhez”, a népszavazás intézményéhez. Az alapelv egyszerű: a parlamentet olyan intézményként kell beállítani, amely kizárólag a lusta, korrupt, ingyenélő képviselők zsákmányszerzését hivatott elősegíteni, miközben a működtetése roppant pénzeket emészt fel.
E vérlázító gyakorlat megszüntetésére a legmegfelelőbb módszer pedig az, ha a nép mondja ki: meg kell szüntetni a felsőházat, a képviselők számát pedig jelentősen csökkenteni kell. E leegyszerűsítő, féligazságokkal és ferdítésekkel operáló akció célja egyértelmű: Băsescu a népet felhasználva próbál támadást indítani a többek között az államfői túlkapások megakadályozására is hivatott népképviseleti intézmény, a parlament ellen.
Az államfő a mennyiség forradalmával próbálja a minőségi politizálás hiányát pótolni: ezt jelzi a mostani referendumterv, illetve az, hogy a szükséges 200 ezer helyett az elnöki pártként működő PDL- aktivistái közel kétmillió támogató aláírást gyűjtöttek az újabb mandátumért harcba szálló Băsescu számára. Mindez a „százmillió légy nem tévedhet: a trágya csak finom lehet” elv alapján azt szolgálja, hogy az elnök minél több vokssal, úgymond közvetlenül a nép felhatalmazásával terjeszthesse ki hatalmát.
A kezdeményezés az ellenzéket is arra kényszerítette, hogy az elnök kottájából játsszon: ezért állt elő a PNL a parlament csökkentéséről szóló törvénymódosítás ötletével, ami azonban mégis pozitív fejlemény, mivel célja az, hogy a parttalan populizmus területéről a kérdést visszaterelje a parlamenti demokrácia keretei közé. Kezdeményezését remélhetőleg siker koronázza, bár egy dologról nem szabadna megfeledkezni: nem az a legfontosabb, hogy hányan ülnek a parlamentben. Hanem az, hogy milyen törvényeket alkotnak. A minőség forradalma azonban még várat magára.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.