2009. szeptember 11., 12:172009. szeptember 11., 12:17
Az, hogy több mint egy évszázad elteltével gyakorlatilag semmi sem változott az erdélyi kisebbségi kérdésben – attól eltekintve persze, hogy most a magyarok követelik az őket megillető jogokat a román hatalomól, és nem fordítva – azt jelzi, a mindenkori román vezetés olyan, mint baloldali bírálóik szerint a Bourbonok: semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Nem tanult abból, hogy a kisebbségek elnyomása olyan törekvéseket szül, amelyek – amennyiben folyamatos elutasítással találják szemben magukat – egyre radikálisabbá válnak, és egy idő után már nem hajlandóak kompromisszumra.
Nem felejtette el viszont – sőt továbbfejlesztette – azokat a gyakorlatokat, amelyeket az akkori Magyar Királyság a kisebbségek beolvasztása érdekében alkalmazott. Ebben a helyzetben valóban nincs más választás, mint a külső fórumokhoz való fordulás. 1892-ben a román memorandisták I. Ferenc József császárban és királyban látták azt az instanciát, amely orvosolhatja gondjaikat, az erdélyi magyarok számára most ez a fórum az Európai Unió, illetve a többi nemzetközi szervezet.
Persze nem kizárt, hogy az EU – ahogy annak idején a királyi udvar tette – egyszerűen visszautalja Bukarestnek az emlékiratot, hiszen a szlovák–magyar viszony elmérgesedése sem látszik különösebben zavarni a brüsszeli köröket. Mégis, ez az első lépés abba az irányba, hogy a székelyföldi magyarság – választott képviselőin keresztül – egyhangúlag kifejezze a világ előtt az önrendelkezés, a Székelyföld autonómiája iránti igényét.
Éppen ezért nem szabad megengedni, hogy az erdélyi magyar politikai élet bármely szereplője kizárólag kampánycélokra használja fel a memorandumot, és a követelések mellett saját vélt vagy valós érdemeit is sorolni kezdje. A memorandum mindanyiunké, ezért minden önkormányzati tisztségviselőnek el kell látnia kézjegyével, pártállástól függetlenül. Így talán még kiköszörülhető a csorba, amelyet az autonómiakövetelések hitelessége annak nyomán szenvedett, hogy a szembenálló felek presztízsokok miatt két rivális nagygyűlésen kérték az önrendelkezést.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok