2009. július 03., 12:112009. július 03., 12:11
Különösen, ha az illető szervezet szélsőséges eszmék mentén működik, tevékenysége pedig elsősorban egy bizonyos népcsoport ellen irányul. Márpedig kétségtelen, hogy a Magyar Gárda ilyen szervezet: a giccses egyenruhában masírozó gárdisták fő tevékenységi köre nem a parlagfűírtásban, hanem a roma közösség megfélemlítésében merül ki, erről tanúskodnak a testület erődemonstrációnak szánt felvonulásai a jelentős roma népességgel rendelkező településeken.
A gárda tagjai megjelenésükben és retorikájukban a múlt század harmincas-negyvenes éveinek szélsőjobb szervezeteit idézik, léte ezért egy demokratikus társadalomban megengedhetetlen. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a gárda feloszlatásával nem a szervezetet életre hívó probléma oldódott meg, csupán annak egyik tünetét számolták fel. Ha ma Magyarország polgárai azt éreznék, hogy az állam képes gondoskodni biztonságukról, nem merült volna fel a gárda létrehozásának ötlete, és nem kapott volna minden korábbi becslésnél több szavazatot a gárdát működtető, radikális, szavazóit rendpárti demagógiával magához édesgető Jobbik.
A helyzet azonban az, hogy a polgárok egyre kevésbé érzik biztonságban magukat. A rendőrség pénzhiányra hivatkozva képtelen ellátni feladatát, ráadásul a tekintélye is megtépázódott az elmúlt években foganatosított, egy demokratikus jogállam rendvédelmi szervéhez méltatlan intézkedései miatt. Ilyen körülmények között pedig a rossz szociális és anyagi helyzetben élő romák által nagy számban lakott vidékeken nőtt a zömmel cigányok által elkövetett és meg nem torolt bűncselekmények száma.
Úgyhogy az illetékes budapesti szerveknek a gárda feloszlatása fölötti örvendezés percei után végre komolyan, a probléma elfedését szolgáló káros politikai korrektséget félretéve kell elkezdeniük foglalkozni a roma integráció és a közbiztonság kérdésével. Ellenkező esetben a gárda nem hal meg – csak átalakul. Merthogy igény továbbra is lesz rá.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok