2011. szeptember 12., 09:412011. szeptember 12., 09:41
Arról a napról, amikor az ördögi módon kitervelt merényletek, az iszonyatos pusztítás, a Föld leghatalmasabb államai vezetőinek arcán tükröződő döbbenet láttán a nem amerikaiak is úgy érezték: a csapás ellenük is irányult, az al-Kaida az ő biztonságukat is fenyegeti. Amerika tíz év elteltével sem felejtette el a megannyi hollywoodi és dokumentumfilmben feldolgozott, sok helyen csak 9/11-ként emlegetett tragikus eseményeket. Barack Obama tegnap elődje, a merényletek idején kormányzó George W. Bush oldalán emlékezett az áldozatokra a New York-i Ground Zerónál felavatott emlékhelyen, úgy, ahogy a gonosz által testében és lelkében egyaránt megalázott, majd az iszonyatból felemelkedni képes nemzet vezetőihez illik. Amerika tehát tud és akar emlékezni szeptember 11-ére, a kérdés azonban, miszerint képes-e tanulni belőle, tíz év elteltével is nyitott. 2001 óta Washington nem úgy viselkedett, mint ahogy az a világ domináns hatalmától, a demokrácia zászlóvivőjétől elvárható lenne, hanem inkább úgy tett, mint a küklopsz, akinek Odüsszeusz kiszúrta az egyetlen szemét: vakon vagdalkozott.
A Bush által a globális terror ellen meghirdetett háború jegyében alaposan korlátozta az emberi jogokat (beutazás csak ujjlenyomatvétel alapján), nemzetiségi, faji hovatartozásuk alapján különböztette meg a polgárokat (minden arab gyanús), egymás után rohanta le a „gonosz tengelyének” fenntartásával vádolt államokat, majd likvidálta a főgonosznak kikiáltott bin Ladent. A baj csak az, hogy ezek az intézkedések nem tették sokkal biztonságosabbá a polgárok életét, nem csökkentette a muszlim világban Amerikával szemben táplált gyűlöletet, az al-Kaida meggyengült, de felszámolni nem sikerült, a béketeremtés céljából megszállt országok pedig enyhén szólva sem nevezhetők stabilnak. E téren elég, ha csak az Afganisztánból, Irakból vagy újabban Líbiából érkező jelentésekre gondolunk. Eközben pedig Washington hagyományos szövetségesei közül is veszített néhányat, elég, ha csak Angela Merkel német kancellár intelmét idézzük, aki szerint „egyetlen katonai konfliktust sem lehet csak katonai eszközökkel megoldani”. Nos, Amerika elsősorban ezt nem tanulta meg 2001. szeptember 11. óta.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.