Bálint Eszter
2018. június 04., 08:142018. június 04., 08:14
Talán még soha nem kísért magyarországi terveket akkora román médiafigyelem, mint amekkorát az a hír kapott, miszerint az Európai Unió kohéziós alapjából 265 millió eurót fordíthat Magyarország a Budapesttől a román határig tartó M4-es autópálya új szakaszának kiépítésére.
Alig leplezett irigység jellemezte a beszámolók hangnemét, a frusztrációt pedig tovább fokozta, hogy az uniós finanszírozást nem más jelentette be, mint Corina Creţu, a regionális politikáért felelős romániai uniós biztos.
De lássuk előbb a tényeket. Az elmúlt bő fél év alatt több ízben is megtettem a Nagyvárad–Budapest-távot oda és vissza. Volt, hogy a már létező autópályán – amihez ugye elég nagyot kell kerülni, hogy az ember elautózzon a debreceni feljáróig –, és volt, hogy a legegyenesebb úton, a 42-es, majd a 4-es főúton. A mérleg nagyjából ugyanaz: három és három és fél óra alatt lehet eljutni Váradról Pestre, ha valamilyen torlódás miatt nem ragad be az ember valahol.
És egyre kevesebb a valószínűsége annak, hogy kényszerszünetet kelljen tartanunk, mivel teljes gőzzel zajlik a 4-es főút négysávossá szélesítése, mint ahogy gőzerővel dolgoznak Debrecent Berettyóújfaluval összekötő M35-ös sztrádaszakaszon is, így amíg az M4-es most bejelentett szakasza el nem készül, addig is a jelenleginél gyorsabban el tudunk jutni Pestre, 2020-ban, az M4-es elkészültével pedig még csaknem egyórányi időt nyerünk.
Itteni szemmel nézve már-már csodával határosnak tűnik az útépítés tempója, amit két utazás között tapasztalunk, főleg, ha olyan valakiről van szó, mint e sorok írója, akinek 2003-ban, a Bechtellel való szerződéskötéskor már annyira elege volt a falvakon való zötykölődésből Csíkszereda felé, hogy azt hitte, sose jön el az a 2012-es, legrosszabb esetben 2013-as esztendő, amire elkészül Bors–Brassó-autópálya. Ehhez képest 2018-at írunk, és a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó-nyomvonalon tervezett, 415 kilométer hosszú sztrádából máig alig 52 kilométer van kész, s bár apró szakaszokon folyik a munka, összefüggő aszfaltcsíkot egyhamar nem is remélhetünk, hiszen hosszú szakaszok esetében még a versenytárgyalások sincsenek kiírva. Nem csoda tehát, hogy mind a sajtóban, mind Corina Creţu Facebook-oldalán sokan felrótták: mi az, hogy Magyarországra megy a pénz, Romániában meg semmi sem történik. Erre azonban a román biztos is csak annyit tudott felelni, hogy a tervet a magyar kormány nyújtotta be, a Magyarország számára elkülönített alapokból finanszírozzák, ő pedig hiába van Brüsszelben, nem tud – (mondjuk Western Unionnal) pénzt küldeni, ha a bukaresti illetékesek nem pályáznak.
Mint ismeretes, az elmúlt pár hónap leforgása alatt nem először szólt be a román kormánynak az amúgy szociáldemokrata párti biztos a lehívások felgyorsítása érdekében. Kíváncsian várjuk, hogy látva: a szomszéd fűje sokkal zöldebb, mit lépnek Bukarestben. De engedjenek még részünkről némi szkepticizmust. Nem is keveset.
Balogh Levente
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!