2012. január 23., 08:152012. január 23., 08:15
A jelszó tömören és lényegre törően írja le az akkori (és tulajdonképpen mindenkori) közhangulatot: hiába a hangzatos ígéretek és a politikai sikerpropaganda, ha az emberek úgy érzik, csökken az életszínvonaluk, és aggódniuk kell bérük vagy a munkahelyük miatt. Clinton ellenfele, az idősebbik George Bush akkor az Irak elleni kuvaiti győzelemmel, illetve a hidegháború megnyerésével kampányolt, ám az országot sújtó gazdasági recesszió miatt az emberek inkább a kevésbé ismert, de a gazdasági problémákra hitelesnek tűnő megoldást ígérő jelöltre szavaztak.
A romániai magyar közösség kegyeit kereső alakulatok is rájöttek a receptre – ez szűrhető le abból, hogy az RMDSZ most egy gazdasági program kidolgozását jelentette be, riválisa, az EMNT pedig már hónapokkal ezelőtt bemutatta saját, az erdélyi gazdaság fellendítését szolgáló projektjét, a Mikó Imre-tervet. Hiszen fontos a megmaradás jelszavával kulturális és oktatási intézményeket létrehozni, és az önrendelkezés jelszava is szép, de az átlagpolgár számára a legfontosabb mégiscsak a mindennapi boldogulás. Főleg ma, amikor a gazdasági válság miatt napról napra bizonytalanabbnak tűnik a megélhetés. Persze minden terv annyit ér, amennyi megvalósul belőle.
A választási évre való tekintettel a gazdasági fellendülés jelszavával is össze lehet gyűjteni olyan hangzatos ígéretcsokrot, amelynek megvalósulása kétséges. (Főleg, ha a középtávú tervezés jelszavával olyan időpontra tűzik ki megvalósításukat, amely még négy év múlva sem kérhető számon). A realitásokat számba vevő projektekre van szükség, amelyek révén megerősödhet gazdaságilag a romániai magyarság – ehhez a valós szükségleteket kell fölmérni, és természetesen azt is, hogy honnan vonhatók be források, és azok milyen mértékben mozgósíthatók. A kulturális és gazdasági intézmények bővítésével párhuzamos erdélyi magyar gazdasági talpra állás elengedhetetlen, hiszen az ily módon megerősödött közösség az önrendelkezésért is hatékonyabban küzdhet.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.