Fotó: Beliczay László
Szánalmas harcot vív az emberiség a természet, a természetesség ellen. Egy parányi, szemmel láthatatlan vírus, Isten teremtménye megleckéztette a kék bolygó fő bérlőjét, aki már-már szeretné maga számára kisajátítani a világmindenséget.
2020. március 29., 19:072020. március 29., 19:07
Végigsöpörte Kínát, az Európai Uniót, Amerikát, lassan a Földünk legtöbb országát. Térdre kényszerítette az atomhatalmakat, pénzügyi vezetőket, ideológusokat, a kisembert egyaránt. A saját hatalmát építő emberiség, annak szószólói tanácstalanul állnak a jelenséggel szemben. Azazhogy a fejlett tudomány és technika, az emberközpontú és liberális világ minden eszközével ellenszegül a természetnek.
A természet visszavág, megtartja évezredes, évmilliós szokásait. Ő képviseli az örökkévalóságot, nem mi, a bérlők, a lassacskán zárt burokban mesterséges világot kialakítók. Akik egyre inkább eltávolodtunk tőle vélt boldogságunk, felemelkedésünk érdekében. Megtagadtuk, önző módon a szó szoros értelmében lábbal tiportuk. A saját érdekeinket, becsvágyunkat, kapzsiságunkat helyeztük előtérbe.
Kialakítottunk egy olyan mesterséges világot, külső és belső életteret, amely számunkra kényelmesnek, boldogítónak, üdvösnek tűnik. Egy „tápos” világot, sok-sok virtuális elemmel, amelyben az alkalmazkodóképességünk lecsökkent. Nehogy csapdába essünk! A számítógépes focit ugyanis sohasem pótolhatja a laszti kergetése a grundon, a haladó technikai szinten megtartott online órák pedig a tanítást és a nevelést egyaránt felvállaló pedagógussal kialakított személyes kapcsolatot. És minél inkább elmélyülünk ebben a virtuális térben, annál inkább ráébredünk, hogy a természetes életteret nem pótolhatja semmi sem. Számítógépen kreált műételekkel, messengeren elmormolt szerelmi vallomásokkal aligha kerülünk közelebb a valós boldogsághoz, életünk legfőbb céljához és értelméhez.
Kétségtelen, az emberiség egy olyan fejlődési szintre jutott, ami megadja a lehetőséget arra nézve, hogy gazdag eszköztárával számára valóban boldogító életteret alakítson ki. Lehetőséget ad a belső és a külső világ, a mesterséges és a természetes közeg összhangjának a megteremtésére. Hatalmas potenciált hordoz magában. Hatalmasat, de nem örökkévalót. Az állatvilágból felemelkedett ember isten szeretne lenni ugyan, és már-már annak képzeli magát, de sohasem jut el a halhatatlanság és örökkévalóság szintjére.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az általa okozott világjárvány a Jóisten mindenekfelettiségét hirdeti. Arra figyelmeztet, hogy rövid távon győzelmet arathat, csatákat nyerhet az emberiség, a háborút azonban elveszíti, amennyiben ellenszegül a természet erőinek. Sőt, szánalmassá, tragikomikussá válhat alkotója szemében. Hiába ragaszkodik görcsösen mesterséges megvalósításaihoz, a természet erői felett nem arathat végső győzelmet.
Járványok mindig előfordultak az emberiség története során, sőt azon kívül is az állatvilágban. A középkorban a gyógyíthatatlannak tartott pestis és lepra, a nagyon ragályos fekete himlő, a víz útján terjedő kolera és tuberkulózis, az első világháborút követő spanyolnátha, a kétezres évektől a légúti panaszokat okozó SARS. Mindannyian az emberiség mesterséges mozgásának a termékei háborús vagy békeidőben. A selyemúton keresztül terjedő pestisjárványoktól az állandó nyüzsgés-mozgás, utazás során hurcolt koronavírusig. A megelőzéshez bevezették, és azóta is alkalmazzák a karanténba helyezés módszerét, a misztikus negyven napon át tartó elkülönítést. Közben azonosították a kórokozókat, rengeteget fejlődött az orvostudomány.
A középkorban hatalmas erővel dühöngő „fekete halál”-járványok társadalmi hatásai gyökeresek voltak, hiszen az emberiségnek szembesülnie kellett élettere és mentalitása korlátaival. Érdemes megszívlelnünk a pestisjárványokkal járó következtetéseket: „Megrendült a vallásos hit, a társadalmi rend, a középkori statikus világkép, meglazultak a családi kapcsolatok, megszűnt a közbiztonság, a városi közigazgatás, az áruforgalom; a városok túlélői a teljes aszkézis és a féktelen hedonizmus között hányódtak ide-oda. A halál képe mindent beárnyékolt, s a carpe diem vigasza felett ott lebegett a memento mori fenyegetése. Egyetlen haláltánc volt az élet, mivel akkor a halál nem volt társadalmi tabu, mint korunkban.” A lakosságot megtizedelő járvány túlélői hálából – ma már számos város főterén megtalálható, kultúrtörténeti jelentőségű – pestisoszlopokat állítottak. Levonták a következtetéseket, emlékeztek a halálra, és isteni áldásként megőrzött életüket folytatták. A teremtés és a természet rendje szerint. A természet szelekciójaként elfogadva a járvány létezését.
Az állatvilág nem a demokráciára épül, a nagy oroszlánt nem a kis egerek „szavazata” teszi az állatok királyává. Az ember élete azonban manapság a lehető legszorosabban (időnként görcsösen, természetellenesen, már-már aberránsan) kötődik az emberi jogok egyenlőségéhez, a hátrányos helyzetűek felkarolásához, a rászorulók pozitív diszkriminációjához. A demokrácia szószólói a kötelezettségeket azonban nem hangsúlyozzák eléggé, ezért sokszor az azoknak eleget tevők válnak hátrányosan megkülönböztetettekké. Egyetlen példa csupán: a liberális társadalmak többet foglalkoznak a migránsok helyzetével, mint a többséget kitevő saját polgáraik érdekeivel, pedig előbbiek, többek között – ma már kimondhatjuk és ki is kell mondanunk – potenciális egészségügyi kockázat forrásai lehetnek.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Az istenfélő keresztyén ember elfogadja a Teremtő mindenekfelettiségét, a szabadelvű személy saját kezébe helyezi sorsát. A világjárvány beköszöntével más-más ideológiák alapján egyetértettek a legfontosabb, humánus teendővel: az emberi élet védelme bármely áron! Járványügyi intézkedések, határzár, szükségállapot. Felbecsülhetetlen gazdasági veszteséggel, beláthatatlan következményekkel. A legyengült szervezetű, betegségekkel küszködő, idős személyek életben maradási érdekének lett alávetve az életerős, otthonaikban karantén-tespedtségre ítélt, kiürülő pénztárcájú többség. De vajon mégis milyen áron?
Érdekes kísérlet lenne, legalábbis elméleti síkon, ha egy-egy ország, országcsoport nem hozna drasztikus és költséges intézkedéseket a járvány megfékezésére, hanem a természetre bízná. A minimálisan elvárt megelőzésen túl hadd terjedjen a vírus, és betegítse meg, majd immunizálja a lakosság jelentős részét. A munkaképesek úgyis túlélik, a nyugdíjasok pedig ezentúl kevesebbe fognak kerülni a kisebb veszteségekre számító nemzetgazdagságnak. Mondhatnánk, hogy ez nem lenne sem emberséges, sem szolidáris, legfeljebb kifizetődőbb.
Bonyolulttá, nagyon bonyolulttá vált az életünk. Miközben hiábavaló a politikusok, művészek, tudósok, sportolók igyekezete, sőt még a diktátorok önámítása is, a világon jelenleg a legismertebb élőlény neve: COVID-19, vagy egyszerűen koronavírus. A toplistákat vezető emberi hírességek ismertsége eltörpül mellette. Bizony, a piciny koronavírus hatalmas leckét adott az emberiségnek. A következtetések levonása, a rövidebb-hosszabb távra megváltozott vagy változásra szoruló világrendre való berendezkedés azonban még várat magára.
A szerző közíró, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatója
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Románia leginkább ahhoz a katonához hasonlít, akire a csatában rálőttek, de szerencséjére a füle mellett elsüvített a puskagolyó – tömören így foglalható össze az államfőválasztás végeredményének legfőbb következtetése.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Látogatottsági adatok
3 hozzászólás