2012. szeptember 24., 09:022012. szeptember 24., 09:02
Ahányszor újabb, nemrég bemutatott filmet szerzett a főfilmes, a másik paprikajancsi elővette a régi lemezt: „Áh, az semmiről se szól! De bezzeg régebb a filmeknek volt mondanivalója! Mint a bájos régi magyar filmeknek… Jávor, Karády, Csortos, Kabos, Szeleczky estébé tudtak játszani…” – sóhajtja rezignáltan. Aztán dühösen prédikálni kezd: „Nem mint most, amikor piff-paff-puff, és a dinoszaurusz-mutáns-zöldkicsiufó-cápa-terminátor ötöt kitapétázza a bőrkabátos-tetovált-macsó szuperhős, akinek a szexistennő kék hajú barátnőjéről kiderül, hogy a húga, kábítószerfüggő, és mellékesen imádja a dél-amerikai szappanoperákat...”.
Sokatmondóan legyint. Ugyanő őrületbe szokta kergetni az említett főfilmtudort, amikor sikerül megszereznie egy szája íze szerinti alkotást. Ilyenkor hajlamos az egekig dicsérni a (nemegyszer B kategóriás) férfi/női főszereplőt, s közben átkozni az amerikai filmakadémiát „X. vagy Y. még csak Oscar-jelölést se kapott!” világfájdalmas felkiáltással. Hiába próbálták leállítani őt a törzstagok, hogy az ég szerelmére, ne mondja el, a Poirot-sztoriban a gyilkos azon bukik el, hogy két kislány kicseréli a teniszütőjét... Ő mintha nem is hallaná őket, átszellemült arccal magyarázza el a soros filmjének részleteit. Legyen aztán kedve másnak a képernyőn megnézni... Legutóbb például a Wimbledon címet viselő alkotáshoz kezdett labdákat adogatni, mondókáját azzal fejezve be, hogy szerinte azért nem értékelik eléggé, mert a sok filmkritikusnak „dunsztja sincs a teniszről”! Erre a filmestársa – a női főszereplő ismeretében – bölcsen hozzátette: „Kirsten Dunstja sincs...”
A filmek ásza különben örök időkre emlékezetes tettel írta be magát a mozgóképkedvelők történelmébe tavaly egy kasszasikeres amerikai dráma kapcsán. Az ínyenc társaság tátott szájjal maradt, amikor az illető filmfaló a világbemutató előtt két nappal (!) leszállította a klubnak a várva várt alkotást. Orosz alámondásos szinkronnal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok