2012. október 05., 10:422012. október 05., 10:42
Az Adevărul napilap ezúttal oly módon adta a mérvet, hogy kiderítette: a bukaresti diadalívről eltüntették a román hadsereg egyik – szerintük – dicsőséges győzelmét, Budapest 1919-es megszállását. Mindezt természetesen sötét magyar erők utasítására, valamikor az elmúlt években, amikor az RMDSZ még kormányon volt. Mármost kész vagyok elismerni, hogy a különböző harci diadalok, illetve a sportsikerek képesek egy nemzet addig rejtett energiáit felszabadítani, és elősegíteni, hogy kilábaljon a válságos helyzetekből. Ez történt 1954-ben a nyugatnémetekkel, amikor a svájci labdarúgó-világbajnokság döntőjében 0-2-ről fordítva, 3-2-es győzelmet arattak – sajnos épp a magyar válogatott ellen.
A diadal olyan hatással volt a háborúban vesztes, addig megbélyegzett nemzet önbecsülésére, hogy sokak szerint egyik hajtómotorja volt a német gazdasági csodának. De valahogy kevésbé tartom életszerűnek, hogy Románia attól válna Európa gazdasági kistigrisévé, ha egy bukaresti körforgalom közepén álló kőépítményen megjelenne Budapest neve, sőt ez még gazdasági aranyhörcsögséghez sem igazán elég. Sőt a helyzet az, hogy a háborgó újságírónak inkább örülnie kellene, hogy az 1919-es kaland nincs fenn a diadalíven. Hiszen ne feledjük: a román királyi hadsereg 1918 és 1919 fordulóján gyakorlatilag hátba támadta a háborút elvesztő és magát megadó Magyarországot, amit még a kültelki kocsmákban sem szokás a dicső, lovagias tettek közé sorolni.
Aztán igaz, hogy az antant fölkérte a román haderőt a magyar kommunisták leverésére, de a felkérés arra vélhetően nem terjedt ki, hogy Budapest megszállását követően számos gyár berendezését egyszerűen… khm, kölcsönvegyék, és soha többé ne adják vissza. De hagyjuk a történelmet. Ha néhány mélyromán attól érzi jobban magát, hogy a diadalívre visszakerül Budapest neve, ám legyen. Lássuk, mennyi időn belül emelkedik a hatására a munkamorál és a gazdasági mutatók.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.