X-akták újratöltve

Jótékonykodásra adta fejét Gillian Anderson amerikai színésznő, akit leginkább az X-akták filmsorozat rideg Dana Scully ügynökeként ismer a nagyközönség. Gillian több mint 500 X-akták ritkaságot ajánlott fel jótékony célra, amikre az egyik legnagyobb internetes aukciós oldalon licitálhatnak a rajongók.

Gazda Árpád

2008. július 17., 00:002008. július 17., 00:00

„Van köztük egy olyan FBI-akta, amin még gondolkozom, mert nagyon különleges, de valószínûleg ezt is fel fogom ajánlani. A forgatások alatt készített fotók is nagyon értékesek számomra, mert a legtöbbjük sokkal intimebb a már ismert fotóknál.” A relikviák mellett a rajongók azért is versenghetnek, hogy ki kísérje el a színésznõt az új X-akták mozifilm premierjére. A film az I Want to Believe – azaz Hinni akarok – alcímet kapta, és július 25-én mutatják be, többéves huzavona után. Romániában egyébként augusztus 22-én lesz az új X-akták premierje. A második mozifilm elkészülte körül sokáig teljes volt a bizonytalanság, lévén éppen David Duchovny volt az, aki nehezen akarta újra elvállalni Mulder ügynök szerepét. Végül tavaly nyáron, azt követõen, hogy õ és Gillian Anderson megtekinthette a Chris Carter és Frank Spotnitz által írt forgatókönyvet, aláírta a felkínált szerzõdést.

A népszerû X-akták tévésorozat 1993–2002 között futott, az elsõ X-Akták mozifilm pedig 1998-ban került bemutatásra, és nagy népszerûségnek örvendett. A mostani, Hinni akarok címû mozi sztorijában kilépnek a homályból azok, akikre Mulder és Scully olyan rég vadászott, akiknek a nyomait mindig felfedezte, de akikkel igazán sohasem nézhetett szembe. Elõször a kutatók csak különös rádiójeleket fognak, amik nemsokára már szabad szemmel is láthatók. És az is kiderül, hogy az érkezõk nem barátságosak. A paranormális, metafizikus és földönkívüli ügyek elszánt szakértõinek tapasztalata és bátorsága azonban megfordítja az emberiség elkerülhetetlennek látszó pusztulását.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat