Virtuális nyílt napok a kolozsvári Sapientián

Virtuális nyílt napok a kolozsvári Sapientián

Fotó: Facebook/Sapientia EMTE Kolozsvár

A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara online nyitja meg kapuit a középiskolások előtt, hogy elsőkézből kaphassanak információkat a különböző szakokról.

Krónika

2020. május 03., 11:262020. május 03., 11:26

Május 4–8. között a Facebookon szerveznek virtuális nyílt napokat, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az intézménnyel, néhány oktatójával, szakkínálatával, projektjeivel, sőt a szervezők ígérete szerint még az épülettel is – olvasható az intézmény szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A rendezvény minden napján valamelyik szak kerül a fókuszba, szerre megismerhetik az érdeklődők a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, a jog, a környezettudomány, a filmművészet, fotóművészet, média akkreditált szakokat, illetve az idén ősszel induló néptáncművészet és néptánc-pedagógia alapképzést is.

A szervezők virtuális egyetemsétát ígérnek, bemutatkoznak az egyes szakok diákjai, illetve játékokkal és különböző érdekességekkel is készülnek a sapientiások.  A virtuális nyílt napok arra adnak lehetőséget, hogy utazás nélkül, az otthon kényelméből megismerhessék a középiskolások az intézményt.

Mindennap délután 18 órától élő közvetítésben tartanak előadást a szakok oktatói, hétfőn dr. Tonk Márton azt fejtegeti, miben korlátozódnak az emberi jogaink a jelenlegi helyzetben, kedden dr. Kokoly Zsolt Harc a printscreen ellen – a képmáshoz való jog online térben címmel tart előadást.

Szerdán dr. Balázsi Ágnes beszél arról, milyen a kapcsolatunk a környezettel, mit jelent városi és vidéki környezetben otthon maradni, dr. Virginás Andrea pedig megváltozott filmnézési szokásaink, a Netflix-kultúra témáját bontogatja majd.

Pénteken pedig dr. Könczei Csongor tart előadást, aki a néptánc és a népi kultúra jelentőségéről, közösségépítő szerepéről beszél majd. A rendezvénybe bárki bekapcsolódhat, nem szükséges előregisztráció, a Virtuális nyílt napok a kolozsvári Sapientián nevű Facebook-eseményen lehet követni a programokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban