Fotó: Facebook/The Royal Family
Udvari források szerint Vilmos cambridge-i herceg, a brit trón majdani várományosa is átesett tavasszal az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségen.
2020. november 02., 10:432020. november 02., 10:43
2020. november 02., 11:092020. november 02., 11:09
A The Sun, a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap és a BBC közszolgálati médiatársaság a Kensington-palotának – Vilmos londoni rezidenciájának és hivatalának – illetékesét idézve arról számolt be hétfőn, hogy a 38 éves herceg áprilisban betegedett meg és meglehetősen komoly tünetei is voltak.
Vilmos – II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz – a palota illetékesének elmondása szerint
Mint ismeretes, nem sokkal korábban, március végén Károly herceg szervezetében is kimutatták a koronavírust, de a 72. életévében járó trónörökösnek csak enyhe tünetei voltak és a skóciai rezidenciáján töltött egyheti elkülönítés után felépült. Szinte ugyanebben az időben Boris Johnson brit miniszterelnök is megbetegedett, őt azonban kórházba kellett szállítani és három napot intenzív osztályon töltött.
Fotó: Facebook/The Royal Family
Ennek ellenére azonban ragaszkodott ahhoz, hogy minden a normális kerékvágásban maradjon körülötte, és bár egy hétig pihent, telefonon, illetve videókapcsolaton maradéktalanul eleget tett hivatalos programjainak.
Az Egyesült Királyságban eddig csaknem 31 millió koronavírus-szűrést végeztek és a leletek közül több mint egymillió lett pozitív. A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a brit koronavírus-járványnak vasárnap estig 46 717 halálos áldozata volt.
Károly brit trónörökös szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új koronavírust - jelentette be szerdán a walesi herceg londoni hivatala. A Clarence House közleménye szerint a 71 esztendős trónörökös tünetei enyhék és egészségi állapota a fertőzéstől eltekintve jó.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!