Most már biztosnak tűnik, hogy nem lép fel többet az Illés-együttes, Szörényi Szabolcs kiszáll – írta a Blikk című lap szerdai számában.
2015. augusztus 26., 15:152015. augusztus 26., 15:15
2015. augusztus 26., 15:162015. augusztus 26., 15:16
Mint olvasható, Szörényi Szabolcs úgy döntött, hogy nem lép fel többet az Illéssel, nélküle pedig a többiek sem folytatják. A napilap szerint Szörényi a számtalan visszatérés után azért döntött a befejezés mellett, mert megromlott a hallása. Testvére, Szörényi Levente azt mondja, megérti a bátyja döntését. Ketten pedig Bródyval nem akarnak koncertezni.
„Már idáig is csak féllábbal voltunk itt, ha Szabolcs kiszáll, ez szíve joga, én megértem őt. Néhány éve már megromlott a hallása, pedig neki volt a legjobb közülünk. Amikor az utolsó koncertre mentünk Mosonmagyaróvár felé, a kocsiban közölte, hogy ez lesz az utolsó fellépése\" – mondta Szörényi Levente. Megfogalmazása szerint talán, ha élnének még a többiek, akkor még kivánszorognának a színpadra, mint a Rolling Stones. „De ketten mit csináljunk, nem vagyunk mi Simon és Garfunkel!\" – mondta a zenész.
A zenekar tagjai közül már csak ők hárman élnek, Illés Lajos 2007-ben, Pásztory Zoltán dobos 2005-ben távozott az élők sorából. Bródy a Blikknek annyit mondott, hogy Szörényi Szabolcs nélkül nem akarnak koncertezni. „Egy korszak véget ért. Szép idők voltak és hálásak vagyunk mindenkinek, akik velünk jöttek ezen az úton\" – tette hozzá.
A magyar rocktörténelem egyik legfontosabb szereplője volt az Illés-együttes az 1960-as és 1970-es évek legnépszerűbb magyar beatzenekaraként. Nevükben is szerepel az „együttes\" szó, nem pusztán csak „Illés\" önmagában: elnevezésüket 1971-ben változtatták meg Illés-zenekarról Illés-együttesre.
Az Illés-zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben, a zongorán Illés Lajos, szaxofonon pedig testvére, Illés Károly játszott. Az együttes – ahogy a korszakban szokásos volt – a családi nevet választotta nevének. Kezdetben az együttes a korszak ismertebb külföldi dalait játszotta: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket.
1964-ben Farkas Ádám gitáros egyik napról a másikra bejelentette, hogy kilép az együttesből, a megüresedett helyre Koncz Zsuzsa Bródy Jánost ajánlotta, akivel 1963 nyarán, Balatongyörökön ismerkedett össze. 1965 elejére az Illés-együttes lépéshátrányba került megfelelő felszerelés és klub, valamint állandó zenészek nélkül a többi beatzenekarhoz képest.
Illés Lajos úgy döntött, hogy meghívja Szörényi Leventét az együttesbe állandó tagként, aki azonban csak úgy vállalta a tagságot, ha testvérét is felveszi az együttes. Illés ebbe beleegyezett, így 1965 januárjában a két Szörényi csatlakozott az együtteshez. 1969-ben két nagylemezük is megjelent.
Második nagylemezük talán a legjobb lemezük, a címe (Illések és pofonok) alapján a keserű tapasztalatok lemeze, a kor lenyomata zenében és szövegben. A kiéleződött személyi ellentétek miatt 1973. november 2-án Illés Lajos feloszlatta az együttesét, a továbbiakban búcsúkoncerteken léptek fel.
2005. augusztus 5-én Csíkszeredában tartották 40 éves jubileumi koncertjüket, az együttes dobosának helyét a koncerten Pásztory Zoltán dobfelszerelésénél egykori tanítványa, Szörényi Örs foglalta el. A legendás zenekar tagjai tavaly a Kolozsvári Magyar Napokon is felléptek vendégeikkel az 50 éves fennállásukat megünneplő koncertsorozatuk keretében.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!