Archív felvétel
Fotó: Facebook/Örökségünk Őrei
Újult erővel, friss lendülettel és átértékelt szabályzattal indul az Örökségünk őrei műemlékvédelmi verseny. A járványhelyzet alatt a szervezők átértékelték és átgondolták a verseny célját, értékeit, főbb mozzanatait, így a szabályzatba belekerült néhány fontos módosítás a csapatok létszámát és az érintett korcsoportokat illetően, sőt a feladatok is változtak az eddigi évekhez képest – olvasható az RMDSZ közleményében.
2022. október 13., 11:572022. október 13., 11:57
A szervezők október 21-ig várják a 9–12. osztályos, illetve idén először az 5–8. osztályos csapatok jelentkezését is. A két korcsoportnak különböző feladatokat és értékelési rendszert dolgoztak ki a szervezők.
Szerettünk volna olyan generációt nevelni, amely jó gazdája lesz majd mindannak, amit az elmúlt ezer évben teremtettünk itt, Erdélyben. A diákok évről évre meggyőznek arról, hogy ez sikerült, hiszen példás kreativitással és lelkesedéssel védik, népszerűsítik, kutatják épített örökségünket. A pedagógusok pedig, legnagyobb örömünkre, nemcsak hagyják őket szabadon alkotni, hanem segítenek nekik, hogy interaktívan, csapatot és közösséget építve, felfedezzék és bemutassák nekünk, mindannyiunknak épített örökségünket” – nyilatkozta Hegedüs Csilla államtitkár, a verseny ötletgazdája.
A verseny alatt a diákok kiválasztanak egy-egy műemléket és fél éven keresztül az a feladatuk, hogy felfedezzék, másokkal is megismertessék azokat. A sztorit, a titkokat, a különlegességet keresik, és ezt bemutatják különböző kommunikációs eszközökkel.
A jelentkezési határidő október 21. A csapatok jelentkezését az info.oroksgunkorei@gmail.com e-mail-címre várják. További információkat a megadott e-mail-címen vagy az Örökségünk őrei Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.
A versenyfelhívás és a szabályzat ezen a linken elérhető.
Nagyobbra és színesebbre tervezik az Örökségünk őrei – fogadj örökbe egy műemléket! országos örökségvédelmi verseny új évadát, amelyre október 18-ig jelentkezhetnek a középiskolások.
Két centiméteres a hóréteg a Fogarasi-havasokban levő Bilea-tónál, és jelenleg is havazik – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) vasárnap a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája, amely a tervek szerint jövőre visszahozza a Földre az ott ragadt két amerikai űrhajóst, Butch Wilmore-t és Suni Williamst – közölte a NASA és a SpaceX.
Süsü, a sárkány ikonikus hangja, Bodrogi Gyula gyermekként szerzett, felnőttként őrzött kincsnek tartja a meséket. A Nemzet Színésze a Csukás Meserádió összeállításában osztotta meg gondolatait a mese örök érvényűségéről.
Idén is halloweenpartit szerveznek a törcsvári kastélyban, melyet természetesen továbbra is Drakula-őrület övez, főleg a beöltözött rémségek ijesztő-szórakoztató seregei által uralt október végi-november eleji időszakban.
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
Közel 10 ezer kötetet és rendszeres programokat kínál majd a hétvégén Kolozsváron megnyíló családbarát könyvtár, amely a Mesekuckó közösségi könyvkölcsönző és a Heltai Könyvtár egybeolvadásával jön létre.
Metropolis címmel megjelent Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-dalszerző első dupla stúdióalbuma, amely huszonkét dalt tartalmaz különböző hangszerelésben.
Repkedő színkavalkád fogadja a kolozsvári botanikus kert egyik üvegházába látogatókat, akik óriás méretű, ázsiai trópusi és amazonasi élő lepkéket csodálhatnak meg. Videós összeállításunkban a kiállítás sztárvendégének nyomába eredtünk.
A visszaszámlálás elindult: szeptember utolsó hétvégéjén Nyárádköszvényesen szervezik meg az ország legrégebbi és legnagyobb hőlégballonos eseményét – közölték szerdán a szervezők.
Óriási összeget, több mint kétmillió eurót nyert egy Giurgiu megyei nyugdíjas, aki immár 50 éve játszik a lottón.
szóljon hozzá!