Tudatos konyhai jelenlétre is bátorítják a kolozsvári főzőtáborban résztvevő tinédzsereket

A táborban résztvevő gyerekek különböző fogásokat készítenek napi hat órában •  Fotó: Facebook/Creative Food Lab

A táborban résztvevő gyerekek különböző fogásokat készítenek napi hat órában

Fotó: Facebook/Creative Food Lab

A sok pozitív visszajelzésen felbuzdulva idén nyáron is három időpontban, két korcsoport számára rendez tini főzőtábort a kolozsvári Creative Food Lab. Berke Krisztina Ágnes szervező a műhelyfoglalkozások elméleti és gyakorlati részéről, a gyerekek által elsajátított készségekről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. június 12., 10:032024. június 12., 10:03

A tinédzsereknek szóló főzőműhelyek gondolata még a pandémia idején megfogalmazódott a Creative Food Lab ötletgazdáiban. Berke Sándor és Krisztina az akkori korlátozások miatt nem szervezhetett nagy létszámú workshopokat, de még kisebbeket sem, mert az esti kijárási tilalom miatt már nem fért bele a dolgozó felnőttek, szülők idejébe a délutáni főzőműhely, viszont az otthon ülő diákoknak kiváló délelőtti programlehetőséget nyújtott.

„A tini főzőműhelyek után nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, a gyerekek elkezdtek érdeklődni a konyha iránt, többet főztek otthon. Nyilván ennek nagyon örültek a szülők, akiknek a javaslatára tavaly nyáron meghirdettük az első főzőtábort” – elevenítette fel a Krónika érdeklődésére Berke Krisztina Ágnes. A Creative Food Lab munkatársa rámutatott,

a háromnapos táborok intenzív foglalkozásokat foglalnak magukba, napi hat órában összetett menüket tanulnak a résztvevők, számos fogást készítenek, majd fogyasztanak el.

Berke Krisztina és Sándor még a pandémia idején kezdett el főzőműhelyeket tartani tiniknek •  Fotó: somethingwithlove.ro Galéria

Berke Krisztina és Sándor még a pandémia idején kezdett el főzőműhelyeket tartani tiniknek

Fotó: somethingwithlove.ro

Tavaly napokra lebontva reggeli, ebéd és vacsora menüket tanultak a diákok, akik az utolsó étkezésre a szüleiket is meghívták.

Idézet
Ez a közös lakoma izgalommal tölti el a gyereksereget, mert ilyenkor nem csak maguk, hanem szüleik számára is főznek” – magyarázta a táborok egyik szervezője.

Hozzátette, séf férje a felnőtteknek szóló műhelyek keretében nagy hangsúlyt fektet a kreatív főzésre, és arra bátorítja az embereket, hogy merjék akár megváltoztatni a recepteket hazai alapanyagokat használva, vagy lehetőségeikhez mérten. A gyerekeknél viszont azt tapasztalták, hogy a konyhai kreativitás fejlesztését megelőzően fontos nekik megtanítani a receptolvasást és -értést.

„Ha ezt megtanulja, otthon bármilyen receptes könyvet levesz a polcról, neki mer fogni az adott étel elkészítéséhez” – részletezte a kincses városi főzőműhely munkatársa. Mint kifejtette, az elméleti részt a fiatalok figyelméhez szabottan rövid idő alatt ismertetik, és egyből gyakorlatba is ültetik.

Az elméletet közvetlenül gyakorlat követi •  Fotó: Facebook/Creative Food Lab Galéria

Az elméletet közvetlenül gyakorlat követi

Fotó: Facebook/Creative Food Lab

Berke Krisztina Ágnes szerint sok szülőnek nehézséget okoz, hogy gyereke válogat az ételekben, és csak bizonyos fogásokat eszik, ezért Berke Sándor nagy hangsúlyt fektet a változatos étkezés népszerűsítésére, többször is elmagyarázva a résztvevőknek, hogy miért fontos a „színes tányér”, a különböző vitaminok, tápanyagok bevitele.

A minél több zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó színes tányér a gazdag és változatos étkezést szolgálja •  Fotó: Facebook/Creative Food Lab Galéria

A minél több zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó színes tányér a gazdag és változatos étkezést szolgálja

Fotó: Facebook/Creative Food Lab

Az elmélet harmadik része pedig szorosan kapcsolódik a gyakorlathoz: az oktató sokféle technikát mutat, és magyaráz. Például a helyes késfogást, amelynek köszönhetően a kis tanoncok biztonságosan apríthatnak és készíthetik el a finom falatokat.

A diákok többek között a helyes késfogást, vágási technikákat is megtanulják •  Fotó: Facebook/Creative Food Lab Galéria

A diákok többek között a helyes késfogást, vágási technikákat is megtanulják

Fotó: Facebook/Creative Food Lab

„Van olyan gyerek, akin látszik, hogy otthonosan mozog a konyhában, de mindenki tanulhat gyorsítási vagy biztonságos technikákat, fűszerismeretet. Ugyanakkor evés közben kielemzik, amit készítettek, és Sándor mindig arra kéri a gyerekeket, ha valami nem ízlik, magyarázzák el pontosan, hogy miért nem szeretik, másképp nem tudnak se javítani, se továbblépni a kérdésben” – fogalmazott a szervező, aki szerint ezáltal tudatos konyhai jelenlétre is bátorítják a diákokat.

Van, aki otthonosan mozog a konyhában, de mindenki tanulhat új dolgokat •  Fotó: Facebook/Creative Food Lab Galéria

Van, aki otthonosan mozog a konyhában, de mindenki tanulhat új dolgokat

Fotó: Facebook/Creative Food Lab

A kolozsvári táborokat július 17–19., augusztus 12–14. és augusztus 15–17. között szervezik 10-13, illetve 14-17 éveseknek.

A két csapattal párhuzamosan főznek ugyanabban a térben, a kisebbek a könnyebb, a nagyobbak a nehezebb fogásokat készítik. „Ez a felosztás jól szokott működni, mert egyrészt a generációk tanulhatnak egymástól, másrészt így tiszteletben tartjuk, hogy ők szeretnek külön is lenni” – magyarázta Berke Krisztina Ágnes.

A jelentkezéssel kapcsolatos egyéb információk elérhetők a főzőtábor Facebook-eseményében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába