Több száz látogatót vonzott a borvíz ünnepe

Több száz látogatót vonzott a borvíz ünnepe

Huszonháromféle borvizet kóstólhatott meg a több száz fős közönség a csernátoni Ika vár lábánál szombaton rendezett VII. Aquarius - a borvíz ünnepén.

Bíró Blanka

2013. június 30., 16:132013. június 30., 16:13

2013. június 30., 16:142013. június 30., 16:14

Idén is  rangsorolták a versenyre benevezett borvizeket: Péter Elek, az Országos Ásványvíz Társaság volt igazgatójának vezetésével a zsűri első díjjal a mikóújfalusiak Bedő borvizét, másodikkal a petőfalvi vizet és harmadik díjjal jutalmazta a sepsibükszádiak Brákasarki sós borvizét. A borvizes palacsintasütő versenyre kilenc csapat nevezett be.

A rendezvényt első ízben 2007-ben Mikóújfaluban szervezte Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, s az akkor döntötték el, hogy minden évben más helyszínt választanak.  Legutóbb a Hargita megyei Csíkszentkirály látta vendégül az Aquarius hatodikkiadását. Idén a csernátoni Ika vár alján gyűltek össze az érdeklődök, ahol a borvízkóstolás és palacsintasütő verseny, valamint a színes kulturális programok mellett a tavaly kalákával felújított Malom feredőnél fürdőzni is lehetett.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megnyitón kifejtette, Románia ötszáz borvizes településének egyharmada Székelyföldön található, és az országban palackozott ásványvizeknek több mint a 40%-a innen származik. Székelyföld borvíz nagyhatalom. Ennek jegyében indult el ez a rendezvény hét évvel ezelőtt. Székelyföldön minden harmadik településnek van ásványvíz forrása, csak Háromszéken több mint 600 ásványvizet jegyeznek. „Ezeknek a vizeknek a megismertetésére nyílik lehetőség azáltal, hogy  elhozzák, bemutatják és megkóstoltatják a nagyközönséggel\" – mondta el Tamás Sándor.

Bölöni Dávid, Csernáton község polgármestere kifejtette, a tavaly kalákában felújított Malom feredőt helybéliek és a turisták százai-ezrei előszeretettel használják ivó- és fürdőkúrára. Az idei győztes a palacsintasütő versenyben a házigazdák csapata lett borlekváros különlegességükkel.A rendezvényen bemutatták Kisgyörgy  Zoltán író Háromszéki Borvizeskönyv című kiadványát, amely a régi és felújított gyógyfürdőkről, kezelőközpontokról, ásványvízpalackotokról, gyógyító gáz feltörésekről szól, és adatokat közöl a vizek vegyi összetételéről, a forrásvizek orvosi javallatairól, hely és fürdőtörténeti emlékekről, örökségekről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban