2008. július 03., 00:002008. július 03., 00:00
A kincs felfedezője, a filmőrült Richard Jeffs, aki 64 felirat nélküli doboz között találta meg az interjút, és még azt is kiderítette, hogy melyik műsorról van szó, és hogy kik voltak a műsorvezetők. A felvétel a legkorábbi olyan brit stúdióbeszélgetés, amely a gombafejűekről fennmaradt. Az interjú során John Lennon és Paul McCartney dalszerzői együttműködésükről beszélnek. Lennon visszaemlékezett arra, miként találkoztak. „Egy kerti mulatságon játszottam egy skiffle zenekarral a faluban, ahol éltem, Liverpool mellett, és ő odajött” – mondta. McCartney hozzátette, hogy egy közös barátjuk, bizonyos Ivan bemutatta őket egymásnak. Arra a kérdésre, hogy szeretik-e a sikoltozó rajongóhordákat, Paul nevetve válaszolt: „Szeretjük... a színházakban uralkodó légkör egyszerűen csodálatos”.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.