Szabad szemmel is látható lesz a Mars
Fotó: Pixabay
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.
2025. január 08., 21:422025. január 08., 21:42
Mint írták, a vörös bolygó egész hónapban fenséges látványt nyújt majd, akár szabad szemmel gyönyörködnek benne az érdeklődők, akár távcsővel vizsgálják a felszíni alakzatait. Felhívták a figyelmet arra is, hogy legközelebb 2029-ben lesz lehetőség ugyanilyen pompájában megcsodálni az égitestet – számolt be az MTI.
A földpályán kívül keringő bolygóknak van egy kitüntetett helyzete, amit a Nappal való szembenállásnak, azaz oppozíciónak neveznek. Ilyenkor a bolygó épp a Nappal átellenes oldalon helyezkedik el az égen, vagyis „szembenáll a Nappal”.
Mivel az oppozíció környékére esik az égitest földközelsége,
amely ilyenkor napnyugtakor kel és napkeltekor nyugszik, így egész este és éjszaka jól látható – magyarázták a közleményben.
Kitértek arra is, hogy a Mars oppozíciós ciklusa során az igazán nagy oppozíciók 15-17 évente következnek be. Hozzáfűzték: a ciklusban 6-7 oppozíció van, amelyből a marspálya elliptikus alakja miatt 2-3 nagynak, 3-4 pedig kis oppozíciónak tekinthető. Mint írták, a bolygó mostani földközelsége január 12-én, jelenlegi kis oppozíciója pedig január 16-án lesz.
Január 12-én a Mars bolygó kiválóan fog látszódni az éjszakai égbolton. 20 órakor kellemesen magasan, 25 fokkal a keleti horizont felett jár majd, éjfél után pedig közel 67 fok magasan fog delelni.
és az Ikrek csillagkép legfényesebb csillaga, a Pollux alatt lesz látható, a majdnem teli Hold alatt körülbelül 20 fokkal – írták a közleményben.
A tájékoztató szerint jövő héten két szabadszemes együttállást is láthatnak az érdeklődők. Január 13-án, hétfőn éjszaka a Mars, a telihold és a Pollux az egész este folyamán együttáll majd, az általuk alkotott háromszög pedig éjfél körül egyenlő szárú lesz majd. Január 17-én, pénteken este pedig pontosan egy vonalban lesz látható a Mars és az Ikrek csillagkép két fényes csillaga, a Pollux és a Castor.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!