Fotó: Pan Ioan
Jótékony célú „maratoni” futást tervez Andrei Sovereşan kolozsvári egyetemista, aki július 1-jén Máramarosszigetről indulva végig akar szaladni a Kárpátokon. Elmondása szerint ez nem verseny, hanem inkább egy kihívás számára.
2017. március 09., 12:452017. március 09., 12:45
Rekordra készül a Fehér megyei születésű, 25 éves Andrei Sovereşan, aki több mint 1500 kilométert akar szaladni a Kárpátokban jótékony céllal. „A kezdeményezésemnek jótékonysági célja van, a pénzt, amelyet sikerül összegyűjteni a megpróbáltatás során, a rákos és leukémiás gyerekeknek szeretném adományozni. Ezzel a többi távfutót is arra szeretném ösztönözni, hogy tegyenek valami újszerűt, amely egyúttal karitatív célú. Szeretném meghirdetni, hogy mások is jöhessenek velem egy adott útszakaszon, de aki nem tud jönni, az is segítheti a beteg gyerekeket\" – mondta Andrei Sovereşan.
A kolozsvári egyetemista számára nem idegenek a távfutási versenyek, eddig részt vett minden olyan megmérettetésen, amelyet Románia hegységeiben szerveztek, és a világ egyik legnagyobb maratonján – Ultra-Trail du Mont Blanc – több száz kilométert futott a francia, svájci és olasz Alpokban. „Múlt év októberében, amikor hazaértem a Dalmacija Ultra Trail horvátországi maratonról, elment a kedvem a futástól, és megpróbáltam más módszert találni, amivel ösztönözhetném magam a további megpróbáltatásokra. Sokáig kerestem versenyeket, amelyekre benevezhetnék, aztán a barátnőm adta az ötletet, hogy csináljak valami különlegeset, és így jutott eszembe, hogy maratont fussak a Kárpátokban. Ez a fő tervem erre az évre, és ez nem verseny, hanem kihívás számomra\" – mondta a távfutó.
Hozzátette, ezt az utat eddig még nem tették meg szaladva, csak egy esetről tud, amikor 29 nap alatt síelve és futva haladtak végig a Kárpátokon. Ez az útvonal rövidebb volt annál, amit Sovereşan tervez, ő Máramarosszigetről indul július 1-jén éjfélkor. Amíg a Máramarosi-havasokba ér, 40 kilométert tesz meg, különböző falvakat érintve, majd a hegységekből leereszkedve a Dunánál áll meg. „A túra nehézsége, hogy az útvonal nagy részét még soha nem láttam, 2000 méteres magasságban leszek, éjjelre sokszor erdőkbe érek, ahol medvék és más vadállatok lesznek. Ezeket amennyire csak lehet, megpróbálom elkerülni. Jelenleg az útvonalat tervezem, próbálom úgy kialakítani, hogy minél több menedékházat érintsek, ahol étkezhetem, és éjjelre elszállásolnak\" – részletezte Sovereşan. Elmondása szerint a túra körülbelül egy hónapos lesz, ha napi 60–80 kilométert tudna megtenni, akkor két hét alatt is befejezhetné. Egy globális helymeghatározó rendszer (GPS) segít majd neki a tájékozódásban.
Saját maga segítette le a magasban rekedt macskáját Marcel Ciolacu román miniszterelnök. A közösségi médiában roppant aktív miniszterelnök meg is örökítette a cicás kalandot.
Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.
A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.
A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.
Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.
Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a
Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.
szóljon hozzá!