Aida, a nőstény hiúz ismerkedik új otthonával
Fotó: Life Lynx
Újabb két hiúz érkezett Szlovéniába abból a tizennégyből, amelyeket a Life Lynx nemzetközi program keretében akarnak újra meghonosítani a Dinári-hegységben és a Délkelet-Alpokban.
2021. április 20., 19:562021. április 20., 19:56
2021. április 20., 19:582021. április 20., 19:58
A Zois névre keresztelt hím és az Aida névű nőstény ragadozókat Romániából szállították Szlovéniába, és szabadon engedésük előtt egy kis időre karanténban tartják őket az észak-szlovéniai Jelovicában – közölte kedden a helyi sajtó.
Év végéig további öt egyed érkezik az országba. A Life Lynx projektben öt ország tizenegy szervezete vesz részt, köztük a Szlovén Erdészeti Szolgálat. A két hiúz átszállításában az erdészeti szolgálat mellett a ljubljanai állatkert vett részt.
Mivel nagyon félénk állatok, fontos, hogy ne zavarják őket, ezért jelenlegi tartózkodási helyüket sem hozták nyilvánosságra, az embereket pedig felszólították, hogy ne közelítse meg az állatokat – olvasható a projekt honlapján. Zois és Aida áttelepítésével a harmadik sikeres évadát zárta a Biológiai Sokféleség Megőrzéséért Egyesület (ACSB) romániai csapata az állatok befogásában. Eddig nyolc egyedet fogtak be a Life Lynex projekt keretében, hogy megmentsék a Dinári-hegység hiúzállományát a kihalástól.
Idén januárban a román és szlovák partnerek hat egyedet cserkésztek be: két hímet és egy nőstényt Romániában, valamint egy hímet és két nőstényt Szlovákiában. Egyik hímet, amelyet január végén fogtak be Romániában, még márciusban az északnyugat-szlovéniai Pokljuka erdős fennsíkra szállítottak. A Júlia-Alpok Bioszféra Rezervátum közösség általános iskolásai Trisnek nevezték el, a Júlia-Alpok legmagasabb csúcsáról, a Triglávról. Tris még két Szlovákiában befogott nőstényre vár, mielőtt kiengedik a szabadba. Az ott befogott hímet Horvátországba szállítják majd.
Szlovéniában és Horvátországban is nagyon kisszámú hiúzpopuláció él, elszigetelve. Szlovéniában gyakorlatilag száz évvel ezelőtt kihalt a hiúz. A jelenleg három tucat egyedből álló hiúzcsoportot 1974-ben vadászok telepítették vissza.
A projekt indulása óta a mostanival együtt hat hiúzt telepítettek át Szlovéniába és Horvátországba. A betelepített állatokat telemetrikus (műholddal követhető) nyakörvvel látják el, hogy meg lehessen figyelni viselkedésüket a természetben.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!