Ritka pillanatok rókákról, őzekről, a természet szépségeiről: Moldován Zsolt fényképei születéséről

– A cserebogár után felugró kisrókát ábrázoló fotód elnyerte a Milvus természetfotó-versenyének fődíját szeptember végén. A Milvus madártani egyesület és a Romániai Természetfotósok Egyesülete (FORONA) szervezte megmérettetésre több száz fotó érkezett Európa különböző országaiból, a neves szakemberekből álló zsűri pedig természet, élővilág, romániai természet kategóriában díjazta a beérkezett alkotásokat, közönségdíjat is kiosztottak, a fődíjat pedig neked ítélték. Gratulálunk a kitüntetéshez! Hogyan értékeled a az elismerést?

– Óriási megtiszteltetés számomra a díj, sosem gondoltam volna, hogy a rókakölyök nemcsak a cserebogár után, hanem a dobogó legfelső fokára is felugrik. Bíztam benne, hogy falra kerül a kép, de a nagydíjra nem számítottam. Nemzetközileg elismert zsűritagok szavazata alapján lett fődíjas, olyan fotósok voksai által, akik meghatározó alakjai a romániai természetfotós életnek, és számomra egyben példaképek is. A Milvus fotópályázat Románia legnívósabb természetfotó-pályázata, rengeteg ismert külföldi alkotó is benevez erre a versenyre minden évben.

– Különleges pillanatot ragadtál meg. Hogyan sikerült lencsevégre kapni a kisrókát, és mi jelentett kihívást a fényképezés folyamatában?

– A kép idén júniusban az egyik kedvenc fotós helyszínemen, a Csernáton határában található, a falubelik által csak „rókalyukaknak” nevezett mezei tisztáson készült. Néhány éve építettünk egy saját lest, hogy itt majd gyurgyalagokat fotózzunk nászidőszakban, ugyanis a színes kis madár előszeretettel használja a fészkeléshez az omladozó löszfal oldalát. Délutánonként, munka után utam egyenesen oda vezetett egy jó kép és rengeteg maradandó élmény reményében. A madarakkal párhuzamosan az ott élő rókacsalád életét is figyelemmel kísértem. Leshelynek a kép elkészítése előtti délután a löszfal melletti tisztást választottam, onnan figyelve a horizonton, azaz a fal tetején játszadozó rókakölyköket.

Amíg anyjuk vadászni volt, a kicsik önfeledten játszottak a kotorék környékén. A kölykök júliustól követik a felnőtt rókát, ettől kezdve tanulják meg a vadászat fortélyait, majd ősszel elválnak anyjuktól. Éppen a gépem keresőjén keresztül kémleltem a kisrókát, ujjam az exponálógombon, fókuszt a rókára állítva vártam, hogy történjen valami. Soha jobbkor nem repülhetett volna be a cserebogár a képbe, először csak kíváncsivá téve, majd kihozva az igazi ragadozót a rókakölyökből. A pillanat megragadásánál a cserebogarak tömeges rajzása is segítségemre volt, így a kis szárnyas lény is főszereplője lett a képnek.

Kihívást jelent egy közönséges fajról maradandót alkotni, és egy képet kerek egésszé alakítani, figyelembe véve a kép üzenetét, technikai tökéletességét, kompozícióját és jelen esetben a pillanatot, az állatok viselkedését, környezetét és a két egyed közti kapcsolatot.

– A fotózás életformát is jelent, különösen a természetfotózás. Hogyan kerültél kapcsolatba a fényképészettel?

– Körülbelül 12–13 éves lehettem, amikor kezembe vettem édesapám Zenit márkájú orosz gépét. Ő fiatalkorában vadfotós volt, így a szenvedélyét mondhatni én is örököltem. Kezdetben filmre fotóztam, akkor a digitális technika még gyerekcipőben járt. Ott tanultam meg az alapokat, hogy mi a rekesz, képzaj, exponálási idő, illetve más, fotózáshoz tartozó alapfogalom. Később kaptam meg az első digitális, kompakt fényképezőgépem, és csak ámultam-bámultam, hogy milyen képek készíthetőek. Később csatlakoztam a sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum fotóklubhoz, ahol rengeteg segítséget, útmutatást kaptam a tagoktól.

– A természetfotózásnak megvannak a szépségei és kihívásai. A te érdeklődésedet miért épp az élővilágunk megörökítése keltette fel?

– Már kiskoromban rabul ejtett a természet. Különlegesnek és csodálatosnak találtam azt, ami minket körülvesz, és büszke vagyok arra, hogy már gyerekkoromban olyan valamire találtam, ami a mai napig boldoggá tesz. David Attenborough és a National Geographic által készített filmeken nőttem fel, Frans Lanting, Art Wolfe és más híres természetfotósok könyveit lapoztam, és lenyűgöztek az általuk feltárt természet szépségei.

Úgy fogalmaznék, hogy a szabadság érzése, a ritka pillanatok lefotózásának a vágya, a természet értékeinek megörökítése mind arra motivált, hogy a természetfotózás életem szerves része legyen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a feleségem és az egész családom támogat ebben, és a szakmám is teret ad a fotózásnak, mezőgazdászként dolgozom, így mindennap kint vagyok terepen.

Természetfotósként olyan pillanatokat próbálunk lencsevégre kapni, amit az ember nem lát szabad szemmel, bemutatva ezzel vadvilágunk, természeti értékeink különlegességét. Rengeteg időt vesz igénybe egy kép elkészítése, hiszen első lépésként a kiszemelt faj viselkedését kell tanulmányozni, majd csak utána adódik alkalom a képen gondolkodni. Kint a természetben minden nagyon gyorsan történik, ezredmásodpercek alatt játszódnak le pillatanok, mégis néha sikerül egy-egy kép erejéig megállítani az időt, és kiemelni egy pillanatot fotó formájában. Amikor a gépet magamhoz veszem, és elindulok az egész felszereléssel, tudom, hogy valami olyan dolog fog történni, ami a nyüzsgő mindennapokból hiányzik.

– Az évek során munkáiddal számos versenyen részt vettél, ahol különböző díjakat is nyertél. Ezekből az alkotásaidból tervezel-e kiállítást a közeljövőben?

– Minden évben küldök képeket különböző természetfotós versenyekre, mert kíváncsi vagyok az adott megmérettetés bírálóbizottságának véleményére. Szerencsére nagyon sok színvonalas pályázat létezik, van miből válogatni. Korábban beválogatták az egyik, kerti sármányok viselkedését megjelenítő fotómat az Év Természetfotósa 2017 – Magyarország elnevezésű kiállítás anyagába, és megkaptam a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíját is. Idén az Árnyékok című képem, amely drónnal készült, bekerült Oroszország legszínvonalasabb természetfotó-pályázatának kiállítási anyagába. A Golden Turtle elnevezésű pályázatot minden évben megrendezik, a kiállítás Moszkvában lesz, és nagy öröm számomra, hogy az állatok és környezetük kategóriában ott az én képem is. Ezenkívül jelenleg tagja vagyok a Vadon fotóklubnak, melynek lendületes természetfotós csapata van, sok tervvel a jövőre nézve. A fényképeimet egyéni kiállítás keretében is bemutatnám, de egyelőre a képgyűjtés szakaszában vagyok, szükségem van még fotókra, hogy összeálljon egy jó kiállítás anyaga.

– Jelenleg milyen fotóprojekteken dolgozol?

– Úgy érzem, dolgom lesz még a rókákkal… Ezenkívül érdekelnek az olyan projektek, amelyek az ember és az élővilág vagy környezet közötti kapcsolatot mutatják be. Jelen esetben a medve lenne a fókuszban, de nem erdei környezetben, hanem urbánus környezetben. Tervekből, elképzelésekből nincs hiány, csak időt kell szánnom a megvalósításukra.