A tojóért fizetett vételár a tenyésztőjét is ledöbbentette
Fotó: Videófelvétel
Minden korábbinál magasabb áron, 1,6 millió euróért kelt el egy postagalamb egy vasárnap véget ért online belgiumi aukción.
2020. november 16., 07:302020. november 16., 07:30
A New Kim nevű hároméves belga versenygalambért már napokkal ezelőtt tettek a korábbi, 1,252 millió eurós rekordot meghaladó ajánlatokat, a leütési ár azonban vasárnap, az utolsó félórában szökött igazán magasba két szenvedélyes licitáló, a Super Duper és a Hitman fedőnevű kínai gyűjtő párharca nyomán. A korábbi rekordot egy másik belga versenygalamb, Armando állította fel 2019 márciusában.
Nikolaas Gyselbrecht, a Pipa aukciósház alapítója és vezetője különösen meghökkentőnek nevezte az új rekordot azért, mert New Kim nőstény madár, márpedig a hím galambokért szoktak magasabb árat adni. Hím madár volt Armando is, a tavalyi győztes.
Ugyanakkor mivel a galambok általában 10 éves korukig szaporodnak, az aranyáron eladott madár még sok éven át költhet ki aranyat érő kiscsibéket – mondta el a postagalambszakértő. A licit 200 euróval kezdődött november 2-ikán, de egy dél-afrikai csoport 90 percen belül 1,31 millió euróra tornászta fel az árát. „Totálisan le vagyunk döbbenve” – közölte a galamb belga tenyésztője.
A postagalambsport iránti kínai rajongás egyre magasabbra hajtja fel a versenygalambok árát, és különösen nagy a kereslet a versenysport hagyományos szívéből, Belgiumból származó postagalambok iránt. Nikolaas Gyselbrecht szerint a lakosság számához viszonyítva sehol másutt a világon nincs olyan sok rajongója a postagalambsportnak, mint Belgiumban, ahol mintegy 20 ezren versenyeznek egymással nagyon magas színvonalon. A második világháború után még 250 ezer tagja volt a postagalamb-szövetségnek.
E nagy múltú sportág hagyományosan a kisemberek hobbijának számított, és néhány éve még hanyatlani látszott, de az új elit egyes tagjai, főleg külföldiek, beleszerettek a galambröptetésbe, és új életet leheltek a halódó ágazatba. A nagy tapasztalattal rendelkező belgiumi tenyésztők manapság olyan árakat érhetnek el, amilyenekről egy évtizede még álmodni sem mertek volna. Egy olyan klasszisú galambért, mint New Kim, tíz éve még csak a tizedét adták volna.
Az egyik legsikeresebb tenyésztő, a 76 éves Gaston Van de Wouwer felhagyott a galambtenyésztéssel és mostani aukción áruba bocsátotta mind a 445 madarát, amelyek együttesen ötmilli euróért keltek el. Az aukció második része hétfőn fejeződik be, de már nem kerül piacra olyan postagalamb, amelynek ára vetekedhetne a New Kim nevű madáréval.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!