Átalakítja a válság a rendezvényszervezői piacot

A Moszkva kávézóban szinte minden héten legalább két koncert volt, s most egy teljes fél év kimaradt •  Fotó: Nándor Juhász

A Moszkva kávézóban szinte minden héten legalább két koncert volt, s most egy teljes fél év kimaradt

Fotó: Nándor Juhász

A járványügyi intézkedések főként anyagilag viselik meg a koncertszervező ügynökségeket, kávézótulajdonosokat. Kolozsvári és nagyváradi programszervezők beszélnek lapunknak veszteségről, újratervezésről, jövőbeni kilátásról.

Bede Laura

2020. május 02., 07:542020. május 02., 07:54

A lemondott események és a fő bevételi forrás teljes megszűnése tekintetében rosszul érintették a járványügyi korlátozások a kolozsvári székhelyű Stairway Booking koncertszervező ügynökséget. Halmen József menedzser szerint a legrosszabb az egészben talán az volt, hogy nagyon hirtelen történt minden, és egyik napról a másikra sok ember elveszítette a munkáját, többek között a zeneiparban.

A korlátozások bevezetésekor május közepéig voltak véglegesítve eseményeik, valamint tervezve volt több más rendezvény is későbbi időpontokra, ezeket teljes mértékben fel kellett függeszteni.

„Szerencsére a cégnél mindenkinek van még más bevételi forrása emellett, ez valamivel megkönnyíti a helyzetet” – részletezte a Krónikának az ügynökség egyik alapító tagja.

Kifejtette, több koncertet lemondtak vagy elnapoltak, mivel még egyáltalán nem lehet tudni, hogy mikor nyithatnak ki újból a klubok, vagy hogy egyáltalán mikor lehet újra eseményt szervezni. „A legtöbb partnerünk ugyanabban a hajóban evez, mint mi, így elég könnyen sikerült megállapodni abban, hogy egyelőre várunk, és amint tudunk valami konkrétabbat akkor megtesszük a megfelelő lépéseket. A korlátozás egyelőre főként a tavaszi koncerteket érinti, ezt nagyon fontos megjegyezni” – hangsúlyozta Halmen József. Hozzátette,

nagyon sok fesztiválszervező abban reménykedik, hogy még az idén megtarthatja az eseményt, de világszerte nagyszabású rendezvényeket mondtak le az idei évről.

Néhány fesztiválrendező őszre vagy 1-2 hónappal halasztotta az eseményt, és reméli, hogy kedvezően változik majd a helyzet.

korábban írtuk

Elmaradhatnak az ezreket vonzó magyar napok
Elmaradhatnak az ezreket vonzó magyar napok

Számos kérdés övezi a nyárra tervezett, ezreket vonzó szórakoztató rendezvényeket, fesztiválokat. Ha augusztusban nem tarthatják meg, idén elmarad a Kolozsvári Magyar Napok, de több helyen városnapokat sem tartanak. 

„Nagyon sok munkával jár az, hogy minden meghívott fellépővel új időpontot egyeztess, és ez csak a booking része az eseményeknek, ezért nagyon kockázatos lehet egy nagy fesztivál esetén új dátumot rögzíteni konkrét információk birtoklása nélkül. Én nem igazán hiszek abban, hogy idén lesz bármilyen fesztivál. A jelenlegi körülmények között mindenképpen a biztonság a legfontosabb” – mutatott rá a Stairway Booking vezetője, aki szerint a járvány okozta veszteségeket két részre kell osztani. Az egyik rész a konkrét kiadásokkal kapcsolatos, ahol esetükben nem beszélhetünk óriási hiányról, ugyanis az események nem történnek meg, viszont a másik oldal a kimaradt bevétel, ami kemény veszteségeket okoz az egész iparnak és egyben a kolozsvári cégnek is.

Halmen József arról is beszámolt lapunknak, hogy a pályázati kiírásokat kezelő szervezetek is tisztában vannak a helyzettel, így a pénzek visszafizetésének a problémájával is. Kifejtette, számos pályázat vonatkozásában módosultak a megvalósítási időszakok, valamint módosítási kérelmeket kell leadni az új tervek közlése érdekében. „Ezek a források felhasználhatóak lesznek majd, ha a világ visszaáll egy normálisabb kerékvágásba” – mondta a menedzser.

•  Fotó: Bereczky Zsolt/Facebook - Érted Galéria

Fotó: Bereczky Zsolt/Facebook - Érted

A költözés is nehezíti a váradi Moszkva helyzetét

A járványügyi óvintézkedések hasonló nehézségek elé állították a nagyváradi Moszkva kávézó működtetőit is. Cefan Kinga Klára programszervező szerint tekintve, hogy a rendezvényeket szüntették be először, nagy a valószínűséggel ezeket fogják engedélyezni legkésőbb.

Idézet
Szerintem ez a helyzet nagyon válságos minden rendezvényszervező számára. Viszont most legalább van idő gondolkodni, stratégiázni, hogy majd mit lehetne frissíteni, milyen rendezvényeket lehet szervezni a megszokottakon kívül”

– részletezte lapunknak a programtervező. Hozzátette, ők leginkább lemondták az eseményeket, mert nem lehet előre tudni azt sem, hogy mi lesz ősztől. „A tervek szerint elköltözik a kávézó, mert valamikor elkezdik a Sonnenfeld-palota felújítását. Az egyeztetések ennek kapcsán most tavasszal kezdődtek volna el, viszont a járványügyi korlátozások miatt ez is csúszott, s nemigen mertünk halasztani emiatt” – mutatott rá a programkoordinátor.

Arról is beszámolt, hogy Nagyvárad egyedüli magyar alternatív zenei kulturális központjaként elég nagy veszteséggel jár ez az időszak számukra. „Bár a kávézó működik, nyilván kevésbé jövedelmező, mint a koncertek. Nekünk a rendezvények voltak a prioritások. Szinte minden héten legalább két koncertünk volt, s most konkrétan egy teljes fél évünk kimaradt” – részletezte a pénzügyi gondokat Cefan Kinga Klára. Hozzátette, a pályázati pénzeket ők is felhasználhatnák ősszel, viszont a költözés miatt nem mertek erre az időszakra koncerteket ütemezni.
Az embereknek szüksége van a közösségre, találkozásra

Mostis Gergő kultúraszervező megkeresésünkre elmondta, hogy ebben az iparágban eleve van jó néhány bekalkulált rizikó, főként ami a szabadtéri rendezvényeket illeti. Nagyon sokszor kell helyben megoldani problémákat, gyorsan kitalálni megoldásokat, alkalmazkodni a körülményekhez, beszállítókhoz. A kolozsvári Planetarium kávézó és közösségi tér tulajdonosa szerint ilyen értelemben egy rendezvényszervező vállalkozói „immunitása” elég magas.

Idézet
Egy faktor viszont nélkülözhetetlen, semmilyen kreatív vagy online megoldással nem pótolható, és ez a találkozás lehetősége. Sohasem csupán enni vagy zenét hallgatni járunk össze, hanem elsősorban találkozni egymással. Ennek a lehetőségét tiltotta be a jelenlegi helyzet, így minden borult”

– mutatott rá a programszervező. Hozzátette, ők semmit nem mondtak le, mindent átütemeztek. Úgy véli, a hangulati, lelki immunitásunkat is erősítjük azzal, ha hinni akarjuk, hogy az élet visszatér majd a rendes kerékvágásba. „Én a legelső közösségi teret és kávézómat 2009-ben, a gazdasági válság kellős közepén nyitottam. Semmit nem éreztünk a válságból, annyira látszott, hogy az embereknek szüksége van a közösségre, az együttlétre, a társadalmi kapcsolatokra” – részletezte a kincses városi Planetarium Kids családi központ létrehozója.

•  Fotó: Facebook/Atelier Cafe Galéria

Fotó: Facebook/Atelier Cafe

Mostis Gergő szerint úgy tűnik, kétféle járvánnyal is küzdünk párhuzamosan: egyik a vírus, a másik a félelem. „A romániai adatok is világosan mutatják, hogy a vírus a lakosság 0,1 százalékát érinti, mégis mindenkiben ott van a félelem. Megjósolhatatlan, hogy a szigorítások feloldása után visszatér-e az élet városainkba, köztereinkre. Én bizakodó vagyok. A félelem is egy zsarnok, ami ellen tudatosan harcolni kell” – hangsúlyozta a kultúraszervező, aki szerint ez az időszak hatalmas veszteséggel jár, ugyanis egyáltalán nincs bevétel, kiadások viszont továbbra is vannak.

Idézet
Nagyon nagy átrendeződés várható a piacon. Sokan csődbe fognak menni. Most válik majd el, hogy ki az a szereplő, aki csak egy tál ételt vagy italt adott a vásárló pénzéért, és ki az, aki az étel mellett élményt, minőséget, közösséget is nyújtott a pénzért cserébe”

– mondta a kávézóvezető. Hozzátette, épp a napokban vált volna elérhetővé egy  kedvezményes állami kölcsön lehetősége. A kolozsvári vállalkozó azonban hiába hívott fel eddig két bankot is, hogy érdeklődjön a lehetőségekről. „Csodák csodája, mind az OTP Bank, mind a Transilvania Bank úgy döntött, hogy nem nyújt kölcsönt a vendéglátóiparnak. Túl rizikós. Hát ekkora a baj. Társadalmi felelősségvállalás? Ugyan már” – osztotta meg tapasztalatait Mostis Gergő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk