Pirula helyett papramorgó

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A 100 éves Németh Józsefet köszöntötték Haralyban – A rohanó, stresszel tele világban egyre kevesebb az olyan ember, aki „matuzsálemi” kort ér meg. Kevesen vannak azok is, akik már betöltötték a 100. életévüket, egyikük a felsőháromszéki Haraly faluban élő Németh József, aki július 27-én ünnepelte születésnapját.

Bartos Lóránt

Bartos Lóránt

2008. július 29., 00:002008. július 29., 00:00

Fotó: Kocsis Károly

A nehéz munka megedzette
A nagyothalló, ágyhoz kötött Németh Józsefet megedzette az élet: már fiatal gyerekként nehéz fizikai munkát végzett. Édesapja nem tért vissza a világháborúból, Szerbiában elesett, s így – mivel Józsi bácsi volt a legidősebb fiú a családban – rá hárult minden munka. Kezdetben csak az állatokat gondozta, majd terürakóként dolgozott a fakitermelésben. Iskolába is csak két évet járt, a munka miatt nem pallérozhatta elméjét, ám a kádárairól híres faluban ő is szakmát tanult, és később belépett a település mesterei közé.

A papramorgó, s a füstmentes élet
A 100 éves Józsi bácsi elmondta, a hosszú élet titkát a kemény munka mellett abban látja, hogy el kell fogyasztani egy-egy pohárka papramorgót, ahogy a pálinkát ő nevezi, s nem szabad cigarettázni. Mint mesélte, ő 1955-ben „tette le a szivarat”, azóta nem is gyújtott rá. Gyógyszert azonban ritkán szedett, hiszen, mint mondta: sosem bízott a pirulákban.

Eltemette a hozzátartozókat
A 1908. július 27-én született Józsi bácsi szinte mindenkijét eltemette. Eltávozott mellőle felesége, gyereke nem született, fogadott fia sem él már, így annak özvegye, Németh Magdolna gondozza, aki 1999 óta felügyeli a mozgásban most már igen korlátozott öregurat.

Akit egy egész falu felköszöntött
Németh József századik születésnapjára a gelencei önkormányzat a haralyi tanácsossal, Szőke Tiborral közösen meglepetést szervezett. A születésnapi köszöntés előtt Bereczi István gelencei plébános közösen imádkozott Józsi bácsival, majd a tolószékét kigurították a festői környezetben lévő kis ház parányi udvarára, ahol már több mint félszázan várták az ünnepeltet. A község elöljárója, Szakács Tibor emléklapot nyújtott át neki, majd rövid ünnepi beszédében kiemelte, hogy milyen kevesen érik meg ezt a szép kort, úgy, hogy gazdag, teljes életet tudjanak maguk mögött. Az idős férfi könnyekkel küszködve mondott köszönetet az őt ünneplő  kisebb tömegnek, a sok idegennek és ismerősnek egyaránt, majd a pohárköszöntő végén ő is jóízűen lehajtott egy pohárnyit a hosszú élet egyik titkát rejtő papramorgóból.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat