A Cozma-gyilkosság ügyében decemberben folytatódik a nem vagyoni kártérítés megítéléséért indított per a Fővárosi Törvényszéken; a pert a 2009-ben Veszprémben meggyilkolt sportoló szülei indították a büntetőügyben jogerősen elítélt Raffael Sándor és négy társa ellen.
2014. szeptember 29., 16:332014. szeptember 29., 16:33
A hétfői tárgyalást a bíróság december 10-ére halasztotta azért, hogy Marian Cozma Romániában élő szülei addig meg tudjanak jelenni Budapesten a nem vagyoni kár megállapításához szükséges szakértői vizsgálaton.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án szurkálták halálra egy veszprémi lokál előtt. A sportoló családja ezután indított vagyoni és nem vagyoni kártérítési pert az öt férfi ellen, akiknek köze lehetett a gyilkossághoz; mindkét per százmillió forintos nagyságrendű.
Helmeczy László ügyvéd, a Cozma-család jogi képviselője korábban azt mondta, felbecsülhetetlen vagyoni és nem vagyoni kárt okozott a gyilkosság a családnak, Marian Cozma szülei és testvérei ugyanis életük támaszát vesztették el.
A hétfőn tárgyalt és elhalasztott ügy nem azonos a másik, hasonló kártérítési üggyel; a mostaniban nem vagyoni kár megállapítását kéri a család jogi képviselője a bíróság előtt, míg a másikban vagyoni kárigényt tettek.
A kettő közötti különbség lényege, hogy a vagyoni kár esetében többé-kevésbé számszerűen megállapítható a kárérték például az elhunyt sportoló jövedelme alapján, míg a nem vagyoni kár megállapítása nehezebb feladat, hiszen ahhoz például a családtagok megromlott egészségi állapotát kell figyelembe venni.
Ez utóbbi miatt lenne szükség szakértői vizsgálatra Magyarországon, ám a Romániában élő szülők – éppen egészségi állapotuk miatt – eddig nem tudtak megjelenni ezeken a vizsgálatokon. A bíróság ezért harmadjára, és egyben utoljára biztosított erre határidőt a felperesi ügyvéd kérésére.
A felperesek jogi képviselője által igényelt vagyoni és nem vagyoni kártérítés összege a két ügyben külön-külön 600 ezer euró (200 millió forint) körüli. A Kúria 2012 októberében a büntetőügy felülvizsgálati eljárásában a jogerős ítéletet az első és a másodrendű vádlottnál helybenhagyva Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évre ítélte, Sztojka Iván esetében 8 évről 13-ra súlyosbította
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!