Flordelis dos Santos
Fotó: Twitter/O Globo_Rio
Ötven év és huszonnyolc nap börtönbüntetésre ítélte vasárnap egy brazil bíróság a dél-amerikai ország kongresszusának egyik volt tagját, a gospelénekesből politikussá lett Flordelis dos Santost és több fiát, amiért megölték a nő férjét, a prédikátorként ismert Anderson do Carmót – jelentette a The Guardian című brit napilap.
2022. november 14., 11:042022. november 14., 11:04
A vád szerint a Flordelis művésznéven is ismert egykori politikus a gyilkosság előtt többször ciánnal próbált végezni férjével, akire a vádirat szerint azért neheztelt, „mert szigorúan ellenőrizte a család pénzügyeit, és a rokonok közötti vitás ügyekben nem képviselte eléggé felesége érdekeit”.
Do Carmót 2019-ben lőtték le Rio de Janeiro melletti otthona közelében, Flordelist pedig 2021-ben megfosztották mentelmi jogától.
Gospelénekesi és politikusi karrierje mellett a 61 éves Flordelis, aki férjével rendkívül népszerű egyházat is alapított, 55 gyereket nevelt, sajátjaik mellett nagyrészt Brazília szegénynegyedeiből fogadták örökbe őket. Az asszony 2018-ban szerzett kongresszusi mandátumot az akkori elnök, Jair Bolsonaro támogatójaként.
Miközben a szolgáltatások már péntek este kezdtek újraindulni a Microsoft rendszerében bekövetkezett, számítógépes üzemzavar után, az összeesküvés-elméletek hívei nem hagyták ki a lehetőséget, és konteókat kezdtek gyártani és terjeszteni a neten.
Moonlight Rescue (mentés a holdfényben) elnevezéssel rendeztek komplex mentési gyakorlatot első ízben a Románia valamennyi régiójából összegyűlt hegyi- és barlangi mentők – köztük a Kolozs megyeiek is.
A Vaslui megyei Pungeşti településen bőröndben talált holttest ügyében letartóztatott férfi és nő feltételezhetően egy másik gyilkosságot is elkövetett tavaly, a nyomozók szerint egy 51 éves nőről van szó, aki 2023 augusztusa óta eltűnt.
Az immár hetek óta tartó kánikula, a hőség nem csak a szervezetünket viseli meg, hanem a vakációzást, a régóta tervezett nyaralást is megnehezítheti, megkeserítheti.
Ugyan a kutyamelegnek nem sok köze van az ebekhez, a kutyák és más háziállatok egészségére is káros a kánikula. A nemtörődöm gazdikat pedig busásan meg is bírságolhatják, sőt a négylábút el is kobozhatják egy kevésbé ismert törvény előírásai szerint.
Szerdán kezdetét vette az ország egyik legnépszerűbb fesztiválja a Kolozs megyei Bonchidán: elrajtolt az Electric Castle.
Kifakadt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) főigazgatója, Paul Anghel amiatt, hogy Costinești-en van olyan hely, ahol 16 lejbe kerül egy üveg szénsavmentes ásványvíz.
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
Őrizetbe vették a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a rendőrök Wiz Khalifa amerikai rappert, aki fellépés közben, a Costineşti-en zajló Beach, Please! nevű fesztivál színpadán rágyújtott egy marihuánás cigarettára.
A világ alkoholfogyasztási szokásainak változásával várhatóan több láda égetett szeszt, például vodkát és whiskyt adnak el világszerte, mint palackozott bort – mutat rá a World Spirits Alliance minap közzétett jelentésében, amelyet a Reuters idézett.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)