Fotó: MTI
Az összefogás és összetartozás erejének fontosságára hívták fel a figyelmet a Fehér megyei Torockón tartott Duna-napon, amely kulturális programokkal várta a résztvevőket szombaton.
2018. június 03., 17:422018. június 03., 17:42
2018. június 03., 17:472018. június 03., 17:47
Egész napos kulturális programot kínált a település lakóinak és az odalátogatóknak.szombaton a Fehér megyei Torockón a Duna-nap, amelyet ötödízben szervezett a Duna Médiaszolgáltató Zrt. A rendezvényre küldött üzenetében Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy vélte: a torockói Duna-ház újraszületése, eredménye és jelképe is a magyar összefogásnak – írta az MTI.
fogalmazott Kövér László, akinek üzenetét Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára olvasta fel.
Amint Kövér László levelében felidézte, a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás törvényével "remélhetőleg végleg lezárult a magyar nemzetet kiszolgáltató állam korszaka, és megnyílott a nemzetet szolgáló és oltalmazó állam újjáépítésének folyamata". Úgy vélte, az összetartozásról szóló törvény abból a meggyőződésből indul ki, hogy "jövőt építeni sem a mások által belénk sulykolt bűntudatra, sem az önmagunkon elhatalmasodott sérelmi tudatra nem lehet". A házelnök szerint a magyarság csak a nemzeti összetartozás erejével haladhatja meg tragikus trianoni örökségét.
Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Sir Bryan Cartledge angol történész, egykori budapesti nagykövet magyar történelemkönyve előszavából idézte:
"Megmaradunk, ha beszéljük továbbra is édes anyanyelvünket, megmaradunk, ha őrizzük hagyományunkat és megőrizzük keresztény hitünket" - jelentette ki a vezérigazgató, majd Kossuthot idézve hozzátette: veszve csak az a nemzet lehet, amelyik lemondott önmagáról.
Fotó: MTI
A Duna Médiaszolgáltató által szervezett egész napos kulturális rendezvény a torockói Duna-ház kiemelt programja, amelyet évről-évre a nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégére időzítenek.
A Duna Napra Keresztes Ildikó, Vikidál Gyula és Varga Miklós rendhagyó zenei anyaggal készült. Az Összetartozás-koncertet követően az esti órákban az Edda Művek lépett a Székelykővel szemközt felállított színpadra. Az este tűzijátékkal zárult.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!