Tündérligeti Attila sepsiszentgyörgyi szalmaházépítő a Krónika megkeresésére elmondta, hogy bár a szalmaházak a történelem során a különböző kultúrákban régóta fellelhetőek, elterjedésük nagyjából százötven évvel ezelőttre, a bálázógép megjelenésének idejére tehető, amikor az Egyesült Államokban, Nebraska területén megépítették az első, szalmából készült házakat. A szakember jelezte, eleinte ideiglenes épületként készültek, energia- és költséghatékonyságának köszönhetően azonban hamar elterjedt az egész világon. Tündérligeti Árpád eddig két hasonló stílusú házat épített Kovászna megyében, idén pedig a sajátját tervezi elkészíteni, amelynek különlegessége a gyeppel födött zöldtető lesz.

Fő szempont a költséghatékonyság

Az építkezési mód szempontjából alapvetően három típusú szalmaházat különböztethetünk meg, avatott be a részletekbe a szakember. A legelterjedtebb a vázas épület, amelynek szerkezete fából, betonból, esetleg más anyagból készül, a szalmát pedig csak a falazat kitöltéséhez használják – Erdélyben leginkább ezzel találkozhatunk. Ezenkívül létezik az úgynevezett önhordó épület, amelynek tetőzetét a szalma tartja meg. Ennek egyetlen hátránya, hogy a szerkezet – ha nem megfelelően préseltek a bálák – megroskadhat a tető súlya alatt, tudtuk meg. Az utóbbi években ugyanakkor a panelszerkezetű szalmaházak is egyre népszerűbbek, ezeknek a falait a műhelyben gyártják le, majd a helyszínre szállítva, igény szerint rakják össze őket.

„Sajnálatos módon vagy szerencsére, a szalmát felénk nem igazán használják fel. Sok helyen aratás után a földeken hagyják, így nagyon kedvező áron hozzá lehet jutni” – reflektált a anyagköltségre Tündérligeti Árpád. Elmondása szerint az építkezésre legmegfelelőbb az árpa-, a rozs-, illetve a zabszalma. Ezek szerkezete lehetővé teszi, hogy a levegő jól áramoljon bennük.

Sem alulról, sem felülről nem érheti nedvesség, különben rothadásnak indul, sőt, akár metángázt is tud termelni, amely köztudottan öngyulladásra hajlamos anyag. Tündérligeti Árpád amúgy a házait rendszerint cölöpökre tervezi, így eleve megóvja azokat a talajvíztől.

Kiemelte továbbá, hogy a tégla- vagy betonépítésű házakkal szemben a szalmaházban a víz- és fűtéscsöveket nem egészséges a bálákban vezetni, ugyanis ezeken pára csapódhat ki, ami szintén nedvesítheti a szalmát. A különböző burkolatoknak köszönhetően azonban az áramot lehet a falakban is vezetni.

– mondta. Hozzátette, sokan a rágcsálóktól is tartanak, tapasztalata szerint azonban egyáltalán nem jellemzőbb a befészkelésük a szalmába, mint a betonházba – a szalma legföljebb lakhelyként, nem pedig ennivalóként szolgál számukra.

A népszerűsítés záloga

A népszerűsítést nem segíti, hogy Romániában egyelőre nem létezik a szalmabálás építkezési stílusra törvény, így külön utakat kell találni az engedélyezésre. A szakember elmondta, hogy az általa tervezett házakat a könnyű szerkezetű építményekre szóló engedéllyel húzták fel, amelynek feltételei nincsenek pontosan meghatározva. Ezzel szemben Magyarországon már egyesületek és érdekvédelmi csoportok terjesztik és ismertetik az alternatív építési stílust, amelyet Tündérligeti Árpád itthon is időszerűnek tart, az eget verdeső építkezési árak mellett ugyanis alkalmazható alternatívát jelenthet sokak számára, akik házépítésben gondolkodnak.

Ezt követően egy egyesület létrehozását is hasznosnak találja, amely tömörítené a szalmabálával foglalkozó szakembereket és azok tudását.

Még egy érdekességbe is beavatott ugyanakkor Tündérligeti Árpád: a rendkívül hideg teleiről híres Csíkszeredában például meglepően sok szalmaház épült, az ügyfelek pedig – akik akár 10–15 éve élnek már ezekben az építményekben – nagyon elégedettek.