Nemzetközi nőnap: ma is van miért küzdeni

Március 8., 2021 •  Fotó: Könczey Elemér karikatúrája

Március 8., 2021

Fotó: Könczey Elemér karikatúrája

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ Közgyűlése.

MTI

2021. március 08., 09:102021. március 08., 09:10

2021. március 08., 09:142021. március 08., 09:14

Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása szerint politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek meg a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a választójog elnyerésére, a foglalkoztatásban és a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére.

Az első nemzeti nőnapot az Egyesült Államokban tartották meg 1909 februárjának utolsó vasárnapján, majd az 1910-ben Koppenhágában megrendezett II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy világszerte minden évben tartsanak nőnapot.

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban, a tüntetéseken – amelyeken sok férfi is részt vett – a nők választójogának megadását követelték. (A nők Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től szavazhattak, a francia és az olasz nők azonban csak a második világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, a liechtensteiniek pedig csupán 1984-től élhetnek e joggal.)

Az időpont 1913-ban tevődött március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857. évi sztrájkjának – más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett, 129 munkásnő életét követelő tűzvésznek – az emlékére. Magyarországon 1914-ben ünnepelték meg először.

Az 1980-as évektől ezen a napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel a figyelmet a nők társadalomban játszott meghatározó szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára és védtelenségére is, voltaképpen arra, hogy a jogegyenlőség továbbra sem esélyegyenlőség. Számos országban nők ezrei tüntetnek e napon a nők társadalmi jogaiért és hátrányos megkülönböztetésük ellen.

Az Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb többet keresnek.

A nemek között az Európai Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést.

Az Európai Bizottság 2009 márciusában kampányt indított a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséért, 2017 novemberében pedig cselekvési tervet terjesztett be, hogy mielőbb felszámolják a nemek közötti átlagosan 16 százalékos bérszakadékot. Az azonos felkészültségű, azonos munkakörben dolgozó nők Magyarországon is kisebb fizetést kapnak, mint a férfiak, és minél magasabb beosztásban dolgozik egy nő, illetve minél több gyermeke van, annál nagyobb lemaradásra számíthat a férfiakkal szemben. A világ számos pontján még kedvezőtlenebb a helyzet.

Ezen a napon sok helyütt a nők elleni erőszakkal szemben is felemelik szavukat a civil szervezetek,

mert szerintük a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció áldozatait a jog nem védi kellőképpen, e cselekmények elkövetői jórészt továbbra is büntetlenek maradnak. Egy felmérés szerint az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el testi vagy szexuális erőszakot tizenöt éves kora óta. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet azt követeli, hogy állítsanak fel egységes és erős női ENSZ-ügynökséget, amely biztosítaná, hogy a nők a világ minden részén a gyakorlatban is élvezhessék jogaikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói