Újra megszervezi hagyományos öttusabajnokságát a Napsugár gyermeklap – a harmadik országos döntőt május 25-én, szombaton tartják Szilágyperecsenben, a tavalyi országos döntő aranyérmes csapatának iskolájában.
2013. május 21., 12:152013. május 21., 12:15
2013. május 21., 20:192013. május 21., 20:19
A 2010 őszén elindított Napsugár Öttusabajnokság ezévi döntőjére tíz megye 17 településének képviseletében 18, egyenként 4 fős csapat jutott tovább. A 72 harmadik osztályos versenyzőt tanítók és testnevelő tanárok készítették fel, és kísérik el Szilágyperecsenbe. A Napsugár gyermeklap elméleti, főképp az anyanyelvhez, a gyermekirodalomhoz és a népköltészethez kötődő kisiskolás rendezvény kezdeményezőjeként és szervezőjeként ezúttal a gyermekek egészségét, sportszeretetét, játékkedvét és csapatszellemét szeretné fejleszteni, erősíteni. A rendezvény programjában a versenyzés mellett Napsugár-játék, kézműves foglalkozás, bábelőadás is szerepel.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
szóljon hozzá!