Mozart-életút diákperspektívából Kolozsváron

Jelenet A dzsungel könyve című előadásból •  Fotó: Archív

Jelenet A dzsungel könyve című előadásból

Fotó: Archív

Wolfgang Amadeus Mozart életútját viszi színre a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (vegyeskara) július elején a Kolozsvári Magyar Operában.

Bede Laura

2018. május 30., 11:092018. május 30., 11:09

2018. május 30., 11:122018. május 30., 11:12

A felvidéki származású Lévay Szilveszter és a cseh származású Michael Kunze Mozart! című darabját mutatja be a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (vegyeskara) július elején a Kolozsvári Magyar Operában – jelentették be az alkotók a zenés bemutatóval egybekötött keddi sajtótájékoztatón.

Lovassy Cseh Tamás rendező elmondta, a darabban több mint 50 gyerek fog játszani, de méltán nevezhetjük őket színészeknek, mert az előadásuk túlmutat a diákszínjátszás keretein.

Hozzátette, a gimnázium kórusa már 2014 óta rendszeresen, minden tanévben és színházi évadban színpadra viszi a magyar és nemzetközi musicalirodalom egy-egy közismert darabját. Eddig két alkalommal mutatták be A dzsungel könyvét, illetve a Szép nyári nap és a Hair című produkciókat.

Az idei színházi projekt újdonsága, hogy nemcsak apáczais diákok vesznek részt benne, hanem a castingok alkalmával jelentkező, az iskola falain kívül tanuló iskolások, egyetemisták is. A rendező szerint bár a musical középpontjában Mozart áll, szerettek volna minden szereplőt egyenrangúvá tenni.

A kiindulópont az volt, hogy beszéljenek arról, mit jelent ma a fiatal felnőtteknek kötöttségek nélkül élni, milyen céljaik vannak, milyen döntéseket hoznak, illetve ezek milyen következményeket vonnak maguk után.

„A darab Wolfgang Amadeus Mozart életútját mutatja be, a gyermekkortól élete utolsó pillanatáig, a maga vívódásaival és művészethez való viszonyulásával. A vizuális világ nem feltétlenül a korhű pillanatokat idézi, közelebb akartuk hozni, és eltávolodni a kliséktől – a díszlet is ezt tükrözi” – fogalmazott Lovassy Cseh Tamás.

Hozzátette, az előadásban 35 zenei rész (szóló, duett, kórus) lesz, amely musicalhez képest is sok. Szabadi Ildikó zenei vezető arról számolt be, hogy a produkció előkészületei már tavaly szeptemberben elkezdődtek, hogy az ötödik bemutatót méltó módon, a korábbi előadásoknál még nagyobb szabású produkcióval ünnepelhesse az iskola.

„A diákok heti 2-4 alkalommal próbáltak, így a nézők rendszeres, kitartó és alázatos munka gyümölcsét láthatják majd a színpadon” – tette hozzá. Az alkotók arról is beszámoltak, hogy az eddigi produkciókban közel 200 diák vett részt, akik folyamatosan telt ház előtt – összesen 16 ezer ember – mutatták be a musicaleket. Lovassy Cseh Tamás szerint ez azt bizonyítja, hogy van igény a műfajra, és a forráshiány miatt az alkotókkal közösen arra kéri a színházkedvelőket és érdeklődöket, hogy az idei, nagyszabású projektet lehetőségeik szerint támogassák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra