2008. július 10., 00:002008. július 10., 00:00
„Egy évig tartott, mire Salma igent mondott a szerelmének, ezért Francois-Henri szeretné minél jobban elkényeztetni õt” – árulta el egy magát megnevezni nem kívánó forrás. Tulajdonképpen szabad kezet adott Salmának, hogy azt vegyen meg, amit csak szeretne. Salma pedig nem akar fukarkodni, egész életében egy mesebeli esküvõrõl álmodott.” Bennfentesek szerint a színésznõ már meg is rendelte a ruháját Nicolas Ghesquiere-tõl – az esküvõi öltözék becsült ára félmillió dollár. A pár kislánya, Valentina Paloma is saját „estélyit” kap, amely a pletykák szerint 50 000 dollárba kerül majd. Az esküvõt várhatóan jövõ tavasszal tartják, St. Tropez közelében. Hayek és Pinault 400 vendéget hívott meg, akik legalább egy hétig buliznak majd együtt a párral. Bennfentesek szerint a színésznõ már a menüt is megtervezte: kaviár, friss homár és a legdrágább marhahús várja majd a vendégeket. „Nem hiszem, hogy látott már ilyen esküvõt a világ” – folytatta a bennfentes. „Csak az ételek és az italok ára túllépi az egymillió dollárt, ráadásul Salma és Francois-Henri Pinault egy hétemeletes esküvõi tortát is rendelt, amely közel 100 000 dollárba kerül majd.”
Salma Hayeket egyébként Robert Rodriguez felfedezettjének tartják, hiszen a rendezõ több filmjében is lehetõséget adott neki. Második mozifilmje, a Desperado azonnal a világhírig repítette, és azóta keresett színésznõ az Egyesült Államokban.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.