I. Szulejmán szultán síremlékének (türbéjének) maradványait fedezhették fel magyar tudósok Szigetvár mellett – jelentették be a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) Budapesti Programkoordinációs Irodájának szerdai sajtótájékoztatóján.
2015. december 09., 16:332015. december 09., 16:33
Mint az MTI-n olvasható, Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója (képünkön) kijelentette: minden valószínűség szerint I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést sikerült megtalálniuk a szigetvár-turbéki szőlőhegyen.
Ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is és tisztázni szükséges egymáshoz való viszonyukat – jegyezte meg a kutatócsoport vezetőjeként is dolgozó szakember.
Ali Uzay Peker, a Közel-keleti Műszaki Egyetem professzora kiemelte, hogy a legfontosabb egy oszmán kori település felfedezése; a türbe is ennek része. Az építészettörténész szerint a magyar kutatók nagyon komoly munkát tettek le az asztalra: ők a magyar és német nyelvű, a törökök pedig az oszmán forrásokat tekintették át. Egyértelmű, hogy a most feltárt maradványok egy szultáni építményhez tartoztak 16. századi oszmán díszítésekkel, de azt még nem lehet bizonyossággal megmondani, hogy melyik épület a türbe és melyik a dzsámi – hangsúlyozta Ali Uzay Peker.
Sakir Fakili, a Török Köztársaság budapesti nagykövete hangsúlyozta: a közös erőből végzett kutatás a magyar–török történelem és kulturális örökség fontos időszakát tárja fel. Kiemelte: az 1520 és 1566 között uralkodó szultán türbéje utáni kutatás mellett először sikerült egy török alapítású magyarországi település maradványait feltárni.
Mint emlékeztetett, 2016 I. Szulejmán és Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója lesz, melyre számos megemlékezést terveznek. Ezek a programok a már egyébként is közel álló török és magyar népet még közelebb fogják hozni egymáshoz.
Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója I. Szulejmánról szólva felidézte: a szultánt az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb hódítójaként tartják számon: tizenhárom hadjáraton vezette katonáit; emellett államférfiként is jelentős szerepet játszott, megújította a jogrendszert, a vallási életet, az oktatást, konszolidálta a birodalom területén élő kisebbségek helyzetét. 1520-as trónra lépésekor a birodalom 1,5 millió négyzetkilométerre terjedt ki, 1566-ra pedig már 2,5 millió négyzetkilométerre nőtt.
Szigetvár ostroma mást jelent a magyaroknak és a törököknek – hangsúlyozta Fodor Pál, hozzátéve: a közös emlékezet jegyében kezdtek komplex kutatásba I. Szulejmán türbéjének és a mellette állt kisvárosnak a felkutatásában, először a TIKA, ettől az évtől pedig a magyar állam finanszírozásában is. Fodor Pál hozzátette: számos történeti kérdés is megoldásra vár még, nem ismerni még pontosan az ostrom menetrendjét – a források ebben eltérnek –, és nem tudni egészen biztosan azt sem, melyik napon halt meg a szultán és milyen körülmények között temették el.
„Nyolc méterre a feltételezett türbétől egy nagyobb épület van, ahol egy dzsámi állhatott és a közelben egy dervis kolostor maradványai is találhatóak. Az épületegyüttest árok veszi körül\" – hangzott el. A kutatók hangsúlyozták, hogy minden információ és jel egy irányba mutat, a megtalált épületegyüttes I. Szulejmán türbéjét foglalja magában, ide temethették a szultán belső szerveit.
Bejárta a közösségi médiát a napokban Szilvás Katalin természetfotója, amely a magyar nemzeti színekben pompázó tájat örökítette meg.
Nem mindennapi eset történt a franciaországi Moselle megyében: hogy megmentsenek a bezárástól egy osztályt, a gyerekek szülei és az önkormányzati képviselők négy birkát írattak be az iskolába.
Úgy tűnik, a medve nem nagyon törődik az országhatárokkal, immár nemcsak Erdélyben, a Székelyföldön bukkan fel sűrűn, hanem Magyarországon is észlelik a jelenlétét.
Május 12., 13. és 14. a fagyosszentek – Szervác, Pongrác, Bonifác – napjai, ilyenkor a megfigyelés szerint általában lehűl az idő.
Nyílt napokat és családi pikniket tartanak pénteken és szombaton a megújult gyalui várkastélynál. Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája tízéves felújítás után újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját.
Két év múlva lesz kész az új Gyűrűk Ura-film, amely Gollam alakjára összpontosít majd – jelentette be a Warner Bros.
Nemo, a svájci nem bináris énekes nyerte meg a Svédországban tartott Eurovíziós Dalfesztivált The Code című dalával szombaton – számolt be róla a román és magyar sajtó.
Sárga, kék és fekete színekben fog megjelenni a sokak által kedvelt Nokia 3210-es telefon újragondolt változata.
Romániában ritkán tapasztalható égi jelenség volt megfigyelhető nálunk is péntekről szombatra virradó éjszaka, az ég vöröses színben tűnt fel.
Toronykoncertet tartanak a Kolozs megyei település református templomában a kolozsvári filharmónia rézfúvós zenészei május 19-én 18 órától – közölte a közösségi oldalon az Ajtoni Református Egyházközség.
szóljon hozzá!