Az idén nyolcvanadik évét töltő, kolozsvári születésű mester fiával és unokájával dolgozik a Bolyai utcán található aprócska műhelyben.

Eredetileg ékszerész akart lenni, terveit édesapja sugallatára változtatta meg. Az 1950–60-as években 8–10 ember, illetve üzlet foglalkozott órajavítással a városban, a mesterek mind kisiparosok voltak. 1952-ben megalakult a szövetkezet, amibe beléphettek.

Egyre többen visszatérnek a klasszikus órákhoz

Az üzlet tulajdonosa ma már az idős mester fia, Marosán András csak besegít neki. Mindenféle karórát javítanak, mechanikust és elektromosat is, de hely hiányában faliórákkal nem foglalkoznak. A mester elmondása szerint az emberek nem rohannak egyből új órát venni, ha elromlik a régi, hanem óráshoz viszik megjavíttatni. Ha valaki ért egy kicsit az órákhoz, ha tudja, hogy egy jó, megbízható darab tulajdonosa, akkor azt is tudja, hogy érdemes megszereltetni.

Marosán hozzáteszi, hogy bár érzékelik, látják, hogy a piacot ellepték az okosórák, az utóbbi időben azt is tapasztalják, hogy egyre többen visszatérnek a klasszikus darabokhoz.

„Jelenleg a városban létező órásüzletek kilencven százaléka hozzánk küldi azokat, akik mechanikus órát akarnak javíttatni. Nincs alkatrészük sem, szaktudásuk sem. A fiatal órásoknak az elemcsere, a szíjcsere megy naponta” – részletezi, hozzátéve, hogy a szükséges alkatrészeket ők külföldről, főleg Magyarországról vagy akár távolabbról szerzik be. Manapság már internetről is szoktak rendelni, bár az ilyen rendelésekkel néha vannak gondok, lassan érkeznek meg, vagy a finom alkatrészek nincsenek megfelelően becsomagolva, hogy ne sérüljenek.

Az idős mester igyekszik haladni a korral

Marosán András az órák lelkes rajongójaként gyűjti is a ritkább, érdekesebb készülékeket, néhány darab a műhelyben is ki van állítva, illetve otthonában is vannak izgalmas darabok. Régen volt egy Rolex is a gyűjteményében, illetve egy Patek Philippe is, de ezeket eladta. Jelenleg a legértékesebb órája egy Schaffhausen márkájú.

A kolozsvári órás elmesélte, hogy néha különleges darabok is kerülnek a kezébe: amikor műhelyében jártunk, például egy olyan szerkezeten dolgozott, ami hatszáz évig megy egy indítással. Ez olyan óra, amelynek szerkezetében etil-alkohollal töltött tartály van, illetve egy torziós inga: igazi ritkaság az 1930-as évekből, márkája Jaeger-LeCoultre.

András azt is elmondta, hogy Romániában még ma sincs specifikus órásképzés, ellenben Magyarországon van, ott Vályi Ödön fektette le a képzés alapjait. A kolozsvári mester szakkönyveket olvas, katalógusokat és internetes forrásokat is tanulmányozva igyekszik naprakész lenni, „haladni a korral”. Vannak olyan órák, olyan modellek, amik egy szakember kezébe is ritkán kerülnek.

„Nem beszélve arról, hogy nem mindig sikerül elsőre a munka. Néha többször szét kell szedni, többet kell babrálni vele, mint ahogy az ember képzelte. A munka egyébként is sok fázisból tevődik össze. Egy órás kell tudjon egy miniesztergapadon esztergálni alkatrészeket, kerekeket finírozni, üveget gyártani. Nem csak annyi, hogy szétszedjük és összerakjuk, ez komplex munka, amit nem sokan végeznek, pláne Kolozsváron” – részletezte Marosán András.

A Marosán család nem panaszkodik, van munka elég, bár hozzáteszik, hogy az időjárás is befolyásolja, hogy mennyi munka van, nyáron sokan szereltetnek órát, míg esőben „nem jönnek.”

korábban írtuk

Addig tart a műszak, amíg kiürül a táska: a postásszakma mai kihívásairól

Serac Dorel Cornel sepsiszentgyörgyi postást faggattuk több mint két évtizedes tapasztalatairól, a szakma szépségeiről és nehézségeiről, a postai szolgálat működésében beállt változásokról.