2008. augusztus 04., 00:002008. augusztus 04., 00:00
A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programhoz kötődő, Világsztárok Pécs színpadán elnevezésű, kétszer ötvenperces és mintegy félórás ráadással bővített koncerten népszerű operaáriák mellett olasz dalok és zarzuelák csendültek fel.
A közönség részleteket hallhatott Verdi, Puccini, Wagner, Berlioz, Bernstein, s mások mellett Lehár Ferenc műveiből, de a legnagyobb sikere a Csárdáskirálynő című operettből ismert Szilvia és Edwin duettjének volt, ezt Plácido Domingo és Ana María Martinez ugyanis magyarul adta elő.
A hallgatóság a produkciót szűnni nem akaró tapssal jutalmazta, a művészek az est végén elismerésük jeléül személyesen kísérték le a színpadról a zenekar több tagját, egyben jelezve, hogy nincs több ráadás, az előadás véget ért.
A szuperprodukció megszervezését José Carreras tavaly augusztusi, hatezer néző előtt megtartott pécsi fellépésének sikere, valamint az motiválta, hogy a város több hasonló, kiemelkedő rendezvénnyel szeretne készülni a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programra. Plácido Domingo azért is fogadta el a felkérést, mert eljutott hozzá a Carreras-koncert híre.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.