Nagy sikert aratott Siklósi Örs és az AWS
Románia kiesett, Magyarország ugyanakkor bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe péntekre virradó éjszaka Lisszabonban, a fesztivál második elődöntőjén. Az AWS magyar metálzenekar a Viszlát, nyár című dalt adta elő.
2018. május 11., 09:102018. május 11., 09:10
2018. május 11., 09:132018. május 11., 09:13
A csütörtöki megmérettetésen a következő országok együttesei jutottak a döntőbe: Szerbia, Moldovai Köztársaság, Magyarország, Ukrajna, Svédország, Ausztrália, Norvégia, Dánia, Szlovénia és Hollandia. Romániát a The Humans együttes képviselte Goodbye című dalával, de nem jutott tovább. Az AWS magyar metálzenekar viszont a harmadik helyen jutott a fináléba az Eurovíziós Dalfesztivál csütörtöki elődöntőjéből a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben.
A csapatban Brucker Bence és Kökényes Dániel gitározik, Schiszler Soma basszusgitározik, Veress Áron pedig dobol, őket Schwartz Dávid vokalista egészítette ki. A Viszlát, nyár a zenekari tagok szerzeménye, a dal a halál kémiájáról, megértéséről, tágabb értelemben szeretteink elvesztéséről szól, Siklósi Örs egy éve elhunyt édesapja emlékének íródott.
Ugyancsak bekerült a fináléba az idén is az esélyesek között emlegetett 2009-es győztes, a norvég Alexander Rybak (számának címe: That’s How You Write a Song), ő az Eurovíziók történetének 1500. dalát adta elő. Sikerrel kvalifikálta magát továbbá a svéd Benjamin Ingrosso (Dance You Off), a moldovai DoReDoS (My Lucky Day), az ausztrál Jessica Mauboy (We Got Love), a dán Rasmussen (Higher Ground), az ukrán Melovin (Under the Ladder), a holland Waylon, aki 2014-ben második lett a versenyen a Common Linnets zenekarral (Outlaw in ‘em), a szerb Sanja Ilic & Balkanika (Nova deca), valamint a szlovén Lea Sirk (Hvala, ne!).
A keddi első elődöntőből az albán Eugent Bushpepa a Mall című dallal, a cseh Mikolas Josef (Lie to Me), a litván Ieva Zasimauskaité (When We’re Old), az izraeli Netta (Toy), az észt Elina Nechayeva (La Forza), a bolgár Equinox (Bones), az osztrák Cesár Sampson (Nobody But You), a finn Saara Aalto (Monsters), az ír Ryan O’Shaughnessy (Together), valamint a ciprusi Eleni Foureira (Fuego) jutott a szombati döntőbe. A 26-es finálénak kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (SuRie – dalának címe: Storm), Franciaország (Madame Monsieur – Mercy), Olaszország (Ermal Meta & Fabrizio Moro – Non mi avete fatto niente), a házigazda, tavalyi győztes Portugália (Cláudia Pascoal – O jardim), Spanyolország (Amaia & Alfred – Tu canción) és Németország (Michael Schulte – You Let Me Walk Alone).
Az MTI emlékeztet, hogy a csütörtöki 18 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Németország, Franciaország és Olaszország részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri, másrészt az utolsó dal elhangzása után negyed órán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációja alapján dőlt el a tíz továbbjutó produkció. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.
Az idén All Aboard! (Mindenki a fedélzetre!) szlogennel zajló dalfesztivál döntőjét szombaton rendezik, amelyet a Duna Televízió romániai idő szerint 22 órától élőben közvetít.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.
szóljon hozzá!