Lovasi András, Mező Misi, Ferenczi György és a lánya is énekel a Budapest Bár új lemezén

•  Fotó: Budapest Bár/Facebook

Fotó: Budapest Bár/Facebook

Tíz után címmel megjelent a Budapest Bár új stúdióalbuma. A tizenhat éve működő népszerű csapat július 5-én a Budapest Parkban mutatja be friss anyagát.

MTI

2023. június 05., 14:002023. június 05., 14:00

„A legutóbbi lemezt még a Covid előtt adtuk ki, a Tíz utánra került dalok egy részét a közönség a koncertekről már ismerheti. Fontos szempont volt, hogy a régi slágerek feldolgozása mellett vadonatúj szerzemények is szülessenek” - mondta Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője, hegedűse, gitárosa az MTI-nek.

Az elmúlt időszakban két személyi változás történt a zenekarban: Farkas Mihály helyett Ifj. Ürmös Sándor lett a cimbalmos, a dobos Kisvári Ferencet pedig fia, Kisvári Bence váltotta.

„Az új tagok remekül beilleszkedtek a csapatba. Ifj. Ürmös Sanyi édesapjával, Ürmös Sándorral, a nagyszerű cimbalmossal a 2000-es évek elején a Besh o droM-ban együtt játszottam, fia 12 évesen, 2015-ben első lett a Fölszállott a páva televíziós műsor gyerekévadában. Kisvári Feri az állandó koncertezés helyett inkább a pihenést választotta, Bence nagyszerűen pótolja” – mondta a zenekarvezető, hegedűs, gitáros.

A Budapest Bár sokféle stílust játszik, a rájuk jellemző, az 1920-30-as évek kávéházi világát idéző hangszerelésű muzsikába beillesztik a szvinges, groove-os vagy alternatív irányzatokat is. A Tíz utánra új dalt írt a formáció énekesei közül Szűcs Krisztián (Meghívnám a hétvégére) és Frenk (Lelakatolt emlékek).


A hamarosan CD-n is elérhető új lemezen hallható Kalmár Pál 1937-es dala, a Tíz után (Behumi Dóri adja elő), a Hamvadó cigarettavég, Karády Katalin hatalmas slágere 1942-ből (Rutkai Bori énekli), Poór Péter 1967-es táncdalfesztiválos sikere,

az Utánam a vízözön (Tóth Vera), a Kovács Kati által 1975-ben ismertté vált Találkozás egy régi szerelemmel (Mező Misi), a Demjén Ferenc előadásában 1977-ben megjelent Mikor elindul a vonat (Lovasi András), vagy az LGT Boksza 1980-ból (Ferenczi György énekli).

A feldolgozott külföldi slágerek sorában Kiss Tibi a Doors együttes People Are Strange-ét adja elő, a Flashdance című, negyven éve bemutatott film betétdalát, a Maniac-et Szűcs Krisztián énekli, és ő duettezik Németh Jucival a hatvanas évek közepén született Something Stupidban, amely legutóbb 2001-ben Robbie Williams és Nicole Kidman előadásában vezette a brit slágerlistát.

Kollár-Klemencz László egy francia slágert magyarított Boldogság (Isten hozott) címmel.

„Egy számot énekel Ferenczi Bora, Gyuri lánya is, aki Gilbert O'Sullivan hetvenes évekbeli klasszikusát, az Alone Again-t adja elő. Még a lemezfelvétel előtt volt egy különleges koncertünk a Kobuci Kertben, amelybe a Budapest Bár-tagok családtagjait is bevontuk. Bora ott adta elő ezt a dalt, és olyan jól, hogy megkértük, énekelje fel a lemezre is” - idézte fel Farkas Róbert. Hozzátette: a Budapest Bár tizenkét fős énekesi csapatából egyedül Keleti András nem szerepel az új albumon, de továbbra is tagja a produkciónak.
A Budapest Bár folyamatosan koncertezik, a nyáron fesztiválokon (Fishing On Orfű, ZamJam, Művészetek Völgye) játszik, a lemezbemutató est pedig július 5-én lesz a Budapest Parkban. „Minden énekesünk és Bora is fellép, és valamennyi új dalt elő fogunk adni, persze a régebbi, jól ismert számaink mellett” – mondta a zenekarvezető.

A zenekarban Farkas Róbert és a már említett Kisvári Bence és Ifj. Ürmös Sándor mellett Ökrös Károly (harmonika, zongora) és Farkas Richárd (bőgő) játszik. A Budapest Bár az ismert dalokat cigányzenei alapokon, dzsessz, pop, rock, klezmer és számos más zenei műfaj elemeivel ötvözve értelmezi újra, egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait megteremtve.

Az eddigi lemezek: Volume 1 (2007), Tánc (2009), Zene (2010), Hoppá! (2011), Szerdán tavasz lesz (2014), Húszezer éjszakás kaland (2014), Délutáni csókok (2014), Klezmer (2015), Ünnep (2016), 10 - Best of Budapest Bár (2017), Budapest (2017), Ha megtehetnéd (2020).

korábban írtuk

Fülbemászó muzsikával szédít a Budapest Bár
Fülbemászó muzsikával szédít a Budapest Bár

Bárhol nyitják meg bárjuk ajtaját: közönséget szédítenek. Na de nem a felszolgált alkohollal, hanem a fülbemászó muzsikával. A zenekar frontembere, Farkas Róbert az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb vállalkozásába fogott.

korábban írtuk

A Budapest Bár is fellép a Szent György Napokon
A Budapest Bár is fellép a Szent György Napokon

Bemutatták a Szent György Napok nagyszínpadának teljes programját: a háromnapos szabadtéri rendezvényen 13 együttes lép fel, közülük négy helyi produkció.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk