– Miként kezdődött a lepkék iránti szenvedélye? 

– Semmivel nem voltam másabb, mint bármilyen gyerek, aki rácsodálkozik a természetre, és tiszta lelkével szalad a lepke után. Egy gyermek fut a virágos réten a lepke után – ennél szebb szimbolikája talán nincs is a boldogságnak, a szabadságnak. Velem is így van, azzal a különbséggel, hogy hatvan év fölötti fejjel bár nem futok a lepkék után, az érdeklődés irányukban megmaradt. Mindig is szerelmes voltam a természetbe, ez vonzott, aztán nem csak gyűjtögetni kezdtem a lepkéket, hanem tanulmányozni is.

Hobbinak hobbi, de elég alapos és szerteágazó tudományos ismeretet igényel, nemcsak a lepkék ismerete, hanem annak a környezetnek a megismerése is, ahol élnek. Célom, hogy elsősorban hazánk és azon belül Székelyföld lepkefaunáját dolgozzam fel. Összejártam a Duna-deltát, a hegyeket, az egész ország területén gyűjtöttem, bár még mindig van olyan hely, ahová nem jutottam el megfelelő időben. Van úgy, hogy egy lepkefajjal egyszer találkozik az ember az életben. Az az igazi trófea értékű lepke, amit én fogtam. A gyűjteményem 95 százaléka ilyen, a többi csere alapon került hozzám.

– Hogyan történik a lepkegyűjtés?

– Egyetlen eszköz szükséges: a lepkeháló. De háló is inkább a nappali lepkékhez kell, a lepkék túlnyomó többsége éjszaka aktív. Ha valaki éjszaka végigjárna egy tisztást, havasi rétet, elcsodálkozna, hogy micsoda rovarmozgás van ott. Engem ha éjjel meglátna valaki egy kivilágított, fehér lepedő előtt, és mellettem morog a generátor, megijedne. Különleges illatú és ízű, nektár alapú, lepkékre vonzerővel bíró csalétkekkel vonzom be őket.

Eléggé megtervezetten megyek gyűjteni, és az az izgalmas, hogy sosem tudom, mivel találom szembe magam. Egyébként a lepkegyűjtésre rá kell hangolódjon a szem is. Az utcán, az éjszakai világításban is meglátom, ha a falon van egy két-három milliméteres lepke. Egy négyzetméternyi területen egy napot el tudok tölteni. De hiába gyűjtök ötven éve, mindig ér meglepetés. Ha matuzsálemi kort érnék meg, akkor is volna új a nap alatt, mert még számtalan felfedezetlen faj van, amelyért talán még Székelyföldet sem kellene elhagyni.

Az a legfájóbb, hogy mi minden eltűnt már, hiszen napról napra megy tönkre a természet. Raboljuk, gyilkoljuk, szemetelünk és senki nem védi. Ha egy lepkefaj eltűnik, nem lehet újragyártani, restaurálni. Ha a Teremtő még egyszer nem lesz olyan jó kedvében, hogy újrateremtse, akkor vége, örökre elveszett. A fajok kipusztulása százszor fájdalmasabb számomra, mint amekkora örömet okoz mondjuk az internet. Bármikor lemondanék az internetről, csak az élővilág maradjon meg úgy, ahogy volt.

– Tűnt már el ön által ismert lepkefajta?

– Az ország és a Székelyföld lepkeszimbóluma, az Apolló lepke, ami a Gyilkos-tónál élt, harminc éve már nincsen. Gyerekkoromban még naponta néhányat lehetett látni, igaz, csak a sziklarengetegben, de ma már nyoma sincs. Naponta fajok százai pusztulnak el világszerte, mielőtt a tudomány oltárára kerültek volna. Vagy van egy olyan lepke, amely itt repül Somlyótól Zsögödig, egész Európában sehol máshol nem él, csak itt. Hozzánk legközelebb ezt a lepkét valahol Szibériában kell keresni.

– Türelemjáték a lepkegyűjtés...

– Egyes lepkefajok egyedei egy-két hetet élnek, ha azt kihagytam, akkor egy évet kell várni. Vannak, amelyek nem is jelentkeznek minden évben. Egy lepkegyűjtés egynapos kiruccanásból is állhat, de én a hét-nyolc napos expedíciókat szeretem, ami egy gerinctúrában vagy egy Duna-deltai gyűjtésben merül ki. Oda teljes civilizációs absztinenciával megy az ember, éjjel-nappal, 18–20 órákat gyűjtök. Felmentem a Bucsecs-hegységbe is, amikor még oda gyalog járt az ember. Egyedül töltöttem ott napokat, nem féltem senkitől, semmitől. Volt olyan retyezáti utunk egy kollégámmal, hogy két-három napig nem volt vizünk, de tűrtük, tudtuk, nekünk ott még dolgunk van. Türelem kell a preparáláshoz, a meghatározáshoz is, ami sokszor olyan, mint egy nyomozás.