Legfeljebb 300 év múlva érhető el a nők és férfiak közötti egyenlőség az ENSZ főtitkára szerint

Az ENSZ főtitkára példaként Afganisztánt hozta fel, ahol a tálibok visszakerültek a hatalomba, és ahol a nőket és a lányokat kitörölték a közéletből •  Fotó: Facebook/ Behishta Anwar

Az ENSZ főtitkára példaként Afganisztánt hozta fel, ahol a tálibok visszakerültek a hatalomba, és ahol a nőket és a lányokat kitörölték a közéletből

Fotó: Facebook/ Behishta Anwar

A nők és férfiak közötti egyenlőség a világban egyre távolabbi cél, amely legfeljebb 300 év múlva érhető el – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár helyi idő szerint hétfőn New Yorkban.

MTI

2023. március 07., 10:422023. március 07., 10:42

A világszervezet vezetője szerint a nemek közötti egyenlőség egyre távolabb kerül, ha annak elérése a jelenlegi ütemben folyik – mondta a nők helyzetével foglalkozó bizottság (CSW) kéthetes New York-i tanácskozásainak megnyitóján tartott beszédében, két nappal a március 8-i nemzetközi nőnap előtt. Hangsúlyozta, hogy a nők jogaival világszerte visszaélnek, fenyegetik és megsértik őket, és hogy az évtizedek alatt elért fejlődés a szemünk láttára tűnik el.

Példaként Afganisztánt hozta fel, ahol a tálibok 2021 augusztusában visszakerültek a hatalomba, és ahol a nőket és a lányokat kitörölték a közéletből.

Más országokat nem nevezett meg, de hozzátette, sok helyen a nők szexuális reprodukciós jogait visszavetik, és az iskolába járó lányokat emberrablás és bántalmazás veszélye fenyegeti.

Nem említette Iránt, amelyet az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa december 14-én azonnali hatállyal kizárt a világszervezet Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságából, mert szeptember óta elnyomja a nők elleni erőszak miatt kirobbant tiltakozásokat.

Idézet
A férfiuralom, a megkülönböztetés és a fájdalmas sztereotípiák évszázadai nemek közötti szakadékot hoztak létre a tudomány és a technológia területén, amely ágazatokban a nők a Nobel-díjasoknak mindössze „3 százalékát teszik ki”

– jegyezte meg az ENSZ-főtitkár. „A férfiuralom visszavág. Ahogy mi is. Azért vagyok itt, hogy világosan és határozottan közöljem, hogy az ENSZ mindenütt a nők és lányok mellett áll” – zárta beszédét a portugál politikus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk