A szatmárnémeti magyar és román gyerekek egymás néphagyományával is megismerkedhetnek
Fotó: Zoltán Ildikó
A hagyományos mesterségekkel, a magyar és román népművészettel, sőt kertészkedéssel is megismerkedhetnek a szatmárnémeti gyerekek az Aranykapu Kulturális Egyesület által működtetett Fonó-Ház programjain.
2021. június 26., 15:332021. június 26., 15:33
A foglalkozások célja elősegíteni a két közösség közeledését, ezért a magyar és román ajkú gyerekek számára is szerveznek tevékenységeket, ugyanakkor felelevenítik a szatmárnémeti kisiparos mesterségeket, a helyi hagyományokat – mondta el a Krónikának Nezezon Enikő, a kulturális egyesület elnöke.
„Az volt az elképzelésünk, hogy a régi mesterségeket megtanítsuk a gyerekeknek, mivel nagyon kevés család van, ahol még éltetik a hagyományokat, egyre kevesebb a vidéki nagyszülő, aki tovább tudja adni a következő nemzedéknek” – mutatott rá Nezezon Enikő.
Kitért arra is, hogy ezelőtt két-három generációval természetes volt, hogy falun a férfi saját háztájának mestere volt, nagyon ritkán fordultak szakemberekhez. A nőknek is megvolt a hagyományos mesterségük, például megfonták a fonalat, amiből megszőtték a vásznakat, ruhát készítettek belőle.
melyet egy román ajkú tanítónő tart. A foglalkozásokon a magyar gyerekek román népdalokat tanulnak, megismerik a népművészeti alkotások elkészítésének fortélyait” – tette hozzá Nezezon Enikő. Ezzel párhuzamosan a román anyanyelvű gyerekeknek szánt foglalkozásokon az érdeklődők kipróbálhatják a nemezelést, illetve más hagyományos magyar népművészeti technikákkal is megismerkedhetnek.
A Fonó-Ház udvarán a közelmúltban kolozsvári biológusok szerveztek természeti szaktábort, melynek fő célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a térség növény- és állatvilágával. Részletek az egyesület tevékenységeiről, a Fonó-Házban szervezett foglalkozásokról az Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook-oldalán vagy honlapján találhatók.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!