Kormányfőkkel, királlyal találkozni az éterben – Szabó Árpád sepsiszentgyörgyi rádióamatőr nem mindennapi hobbijáról

A sepsiszentgyörgyi Szabó Árpád közel sem szokványos hobbit választott magának, évtizedek óta rádióamatőrködik. Bár ez a gyakran sportként is emlegetett hobbi nagyon sokrétű, lényegében egy olyan rádiós tevékenység, amelynek célja az önképzés, az információcsere, a műszaki kutatás, és amelyet erre szabályszerűen felhatalmazott amatőrök végeznek. Csak akkor lehet valaki rádióamatőr, ha rendelkezik az Országos Média- és Hírközlési Hatóság által kibocsátott engedéllyel, melyet egy vizsga nyomán lehet megszerezni.

Szabó Árpád felidézte, az 1970-es évek legvégén, brassói tanulmányai során hallott először erről a sportról – a rendszervártás előtt általában sportként emlegették a rádióamatőr tevékenységet –, majd 1984-ben ismerte meg közelebbről.

Tanulmányai után a sepsiszentgyörgyi Imasa nehézgépgyárhoz került, ahol elektronikai laborban dolgozott, és megismert több adóengedélyes rádióamatőrt is. Hatásukra ő is úgy döntött, hogy engedélyt szerez, 1985-ben Kolozsváron tette le a rádióamatőr-vizsgát harmadosztályra, a legkönnyebb szintre, majd évek múlva másodosztályra is levizsgázott.

A vizsga kapcsán Szabó Árpád elmesélte, hogy a jelentkezők egy rádióamatőrklubnál kurzus keretében szoktak felkészülni rá. Az utóbbi körülbelül húsz évben nagy enyhítést jelentett, hogy már nem szükséges a morzeábécét tudni. Alapvetőn matematikai, fizikai ismeretek szükségesek, angoltudás, illetve valamennyi jogi és biztonságtechnikai felkészülés. Szabó Árpád szerint a harmadosztályhoz elég a 11. osztályos fizika, de az első osztályhoz már specifikus, szakmai tudás szükséges.

A sepsiszentgyörgyi rádióamatőr elmondta, 1989 előtt főként azok foglalkoztak ezzel a hobbival, azok voltak adóengedélyesek, akiknek a rádiózáshoz, elektronikához közelálló szakmájuk volt, hiszen a rendszerváltás előtt az átlagembernek nem volt lehetősége megvenni a hobbihoz szükséges adó-vevő készüléket, de ha értett az elektronikához, megépíthette azt.

Hozzátette, azóta sokat fejlődött a technika, ma már egy Romániában élő rádióamatőr is be tudja szerezni azt, amit egy nyugati vagy épp japán „kollégája”. A hobbihoz szükséges alapfelszerelés részét képezi egy adó-vevő készülék, amit másodkézből 400–500 euróért lehet beszerezni, ehhez még szükséges egy antenna – amit meg lehet építeni körülbelül 100 euróból, illetve mivel ma már a rádióamatőrködés is digitalizálódott, szükséges egy számítógép is, amire speciális programot kell majd telepíteni.

Szabó Árpád szerint ez a tevékenység, hobbi az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonságon, a kíváncsiságon alapszik, hiszen a lényege, hogy attól a ponttól kezdve, ahogy az illető bekapcsolja a készüléket, bárkivel felveheti a kapcsolatot a Fülöp-szigetektől Mexikóig. Lehet indítani egy általános hívást, amit, ha valaki meghall, válaszolhat rá, és így kialakulhat egy beszélgetés szinte bármilyen témában – bizonyos témákat, így a politizálást, a gyűlöletbeszédet, a pornográfiát a szabályzat tiltja. A beszélgetések nyelve általában az angol – a rádióamatőr-vizsga egyik követelménye az alapszintű nyelvtudás, beszélhetnek távírón, akár morzejelekkel is.

A rádióamatőr kifejtette, nemcsak hogy barátságok szövődhetnek a beszélgetések nyomán, hanem személyes találkozók, kollokviumok és versenyek is vannak a rádióamatőrök számára.

Kolozsváron például minden év augusztus elején tartanak egy országos találkozót, ami jó alkalom, hogy az emberek a személyes hívójelhez (minden rádióamatőrnek van ilyen, illetve minden hívójel egyedi, és az is megtudható belőle, hogy a tulajdonosa mely országhoz tartozik, a romániai hívójelek YO-val kezdődnek) társítsanak egy arcot, egy hús-vér embert.

Azt is hozzátette, fontosak a rádióamatőrök között kialakult kapcsolatok, ezt jól érzékelteti az is, hogy egy rádióamatőr bárhova is menjen a világban, sose kell szállodába mennie, mindenhol talál egy „kollégát”, aki befogadja néhány éjszakára. A versenyek állhatnak például abból, hogy egy adott időegység alatt ki tud több rádiókapcsolatot létesíteni. A kapcsolatoknak mindig van írott (digitális) nyoma is – nemcsak a versenyek esetében, hanem a mindennapokban is.

A rádióamatőrség egyébként egy gyűjtőfogalom, vannak altevékenységei, mint például az úgynevezett „rókavadászat”, amelynek lényege, hogy egy meghatározott terepen apró rádiós jeladókat, „rókákat” helyeznek el, amelyeket a versenyzőknek egy hasonlóan kis méretű, hordozható vevőkészülékkel és egy irányított antennával adott idő alatt meg kell találniuk. Szabó Árpád kedvence a gyorstávírászat, amelyből Európa- és világbajnokságot is szerveznek. Kisebb versenyek minden héten vannak, fontos verseny egy évben négy van, ezeken kelet-európai ritkán kerül az elsők közé, mivel ahhoz olyan technikai felszerelés szükséges, ami nálunk nagyon keveseknek van.

A rádióamatőrök általában QSL-lapokat gyűjtenek, ezek tulajdonképpen névjegykártyák, amiket nyomtatott vagy digitális formában juttatnak el egymásnak a kommunikáló felek a sikeres összeköttetés után.

A hobbi csúcsa, ha valaki a világ összes úgynevezett entitásával, azaz országával, területével kapcsolatot teremtett, és ezt QSL-lap is bizonyítja. Ha valakinek ez sikerül, akkor kap egy nemzetközileg elismert diplomát. A nyomtatott lapok eljuttatását minden egyes országba a rádióamatőr-szövetség segíti, a tagsági díj ellenében ingyen elpostázzák ezeket.

A sepsiszentgyörgyi rádióamatőrnek körülbelül 25 ezer QSL-lapja és 306 „ledolgozott országa van”.

Kovászna megyében egyébként Bartók József rádióamatőr áll a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokán, neki 339 ledolgozott országa van, a listájáról csak Észak-Korea hiányzik, amivel nehéz kapcsolatot teremteni, mert az országban tilos a rádióamatőrködés. Megtudtuk, hogy főleg nálunk ez egy férfias hobbinak számít, de az a kevés nő, aki ezzel foglalkozik, nagyon gyakran szép sikereket szokott elérni.

Például gyorstávírászatban az utóbbi években magyarországi nők is bizonyítottak a világbajnokságokon, ezenkívül Japánban sok női rádióamatőr van, de ott mindenki körében kedvelt hobbinak számít, ami az ország technikai fejlettségének tudható be.

Szabó Árpád azt is elmesélte, hogy a nemzetközi szabályzat értelmében a rádióamatőrök, akiknek mondhatni mindig készenlétben áll a felszerelésük, és akik percek alatt képesek kialakítani egy nagy területet lefedő kommunikációs hálózatot, kötelesek szükség esetén segíteni a hatóságoknak.

Romániában a katasztrófavédelem munkáját szokták segíteni, van közös gyakorlatuk is.

Bár nálunk eddig nem voltak „kiemelkedő” rádióamatőr „bevetések”, de nemzetközi szinten akár földrengéseknél, cunamiknál is hasznosnak bizonyultak, például a 2010-es haiti földrengésnél sok bajbajutottat, áldozatot találtak meg a segítségükkel. A rádiós rendszerek akkumulátorról működnek, így az áramkimaradás sem befolyásolja őket.

Kérdésünkre Szabó Árpád azt is elmondta, hogy a háború kitörése óta Ukrajnában rádiócsend van, az ottani rádióamatőröknek, rádióállomásoknak meg van tiltva, hogy kommunikáljanak, így nem lehet tőlük információkat szerezni.

A rendszerváltás előtt az ország minden megyéjében voltak megyei rádióamatőrklubok, ám ezek a forradalom után állami támogatás híján megszűntek. Sepsiszentgyörgyön 2015-ben nyolc lelkes rádióamatőr a Puskás Tivadar Szakközépiskola keretein belül alapított újra klubot Puskás Rádióamatőr Klub néven (hívójele YO6KPT). Minden évben indítanak kurzust, 7–8 gyerek szokott beiratkozni, de vizsgára már csak 1–2 gyerek megy el, ugyanis sokakat eltántorít, hogy fizikát, matematikát kell tanulni.

Szabó Árpád kiemelte, hogy a rádióamatőrök között találni utcaseprőt és államelnököt is, ő személy szerint a hobbijának köszönhetően beszélt George Patakival, New York állam egykori, magyar származású kormányzójával, Indira Gandhi volt indiai miniszterelnökkel és Husszein királlyal, Jordánia egykori vezetőjével is.