KMN – Erdély kastélyai pixelekben

•  Fotó: Tompa Réka

Fotó: Tompa Réka

Fotókiállításon mutatta be a PONT Csoport a Kastély Erdélyben című projektjüket kedd délután a kincses városbeli K+ Közösségi Térben, a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében.

2017. augusztus 16., 13:462017. augusztus 16., 13:46

2017. augusztus 16., 15:242017. augusztus 16., 15:24

Egyedi perspektívából készített képeken tekinthetők meg az erdélyi kastélyok a kolozsvári K+ Közösségi Térben. A kedd délután nyílt tárlatot a PONT Csoport kezdeményezte, illetve Norvégia, Izland és Liechtenstein mintegy száztízezer eurós támogatásával jött létre.

Farkas András, a PONT Csoport egyik társalapítója elmondta,

az volt az elsődleges céljuk, hogy dokumentációt készítsenek minél több erdélyi kastélyról,

kellőképpen feltérképezve és vizsgálva azokat a lehetőségeket, amelyeket nyújthatnak, gazdasági, kulturális vagy akár társadalmi szempontból. A projekt ötlete már 2009-ben megszületett, azonban csak 2015-ben tudták megvalósítani, és ennek egyik végtermékeként jött létre a mostani fotókiállítás. Emellett üzleti terveket is kidolgoztak, olyan szempontok alapján, mint például a helyszín, az ott élő emberek viszonyulása az adott kastélyhoz, vagy hogy milyen funkciót kaphat, ha restaurálnak egy-egy épületet.

•  Fotó: Tompa Réka Galéria

Fotó: Tompa Réka

A kezdeményezők online boltot is működtetnek, szerintük a termékek önmagukban is értéket képviselnek. Farkas András arra is kitért, hogy

a Kastély Erdélyben egyik fő alapelve a közösségépítés,

éppen ezért, a dokumentáció mellett szeretnének egy aktív közösséget létrehozni, amelynek tagjai kiveszik a részüket a projektből. Szerinte fontos, hogy megmutassák, milyen emberek állnak egy ilyen kezdeményezés mögött, és hogy azok, akik érdeklődnek a téma iránt, azonnal, egyszerű válaszokat kapjanak, ha meglátogatnák az egyik kastélyt.

•  Fotó: Tompa Réka Galéria

Fotó: Tompa Réka

Dr. Bordás Beáta művészettörténész elhelyezte térben és időben a kastélytörténetet: eleinte az épületeknek védelmi szerepe volt, a reneszánsz kor után kapott csak reprezentatív mivoltot, illetve ekkor kezdett díszes formát ölteni. Ez a barokk korban átalakult, megjelentek a többemeletes, igényes, más funkciót is ellátó kastélyok. Mint a művészettörténész kifejtette,

ezekre az épületegyüttesekre nem úgy kell tekinteni, mint egyszerű kastélyokra, mert több évszázad történelméről, életstílusáról „mesélnek”.

A tárlaton Szabó Tamás fotográfus legjobb képei tekinthetők meg. Elmondása szerint számára a legérdekesebb mozzanat a kastélyok megtalálása volt, ami sokszor nehéz feladatnak bizonyult. Igyekezett nemcsak dokumentarista jelleggel, hanem művészi szempontból megközelíteni a témát. Például pár fotót olyan perspektívából kapott lencsevégre, hogy első ránézésre nem is lehet felismerni az adott kastélyt.

•  Fotó: Tompa Réka Galéria

Fotó: Tompa Réka

A kiállítás szombatig látogatható a K+ Közösségi Térben, naponta 10 és 18 óra között. A projekt munkatársai arra ösztönöznek, hogy kövessük őket az online felületeiken, mert ha bárkinek megtetszik valamelyik kastély, bővebben is tájékozódhat róla.

A PONT Csoport romániai fiatalok vállalkozói és civil társulása, amely a 13 év alatt felhalmozott pályázatírási, -figyelési és projektmenedzsment tapasztalatokat helyezi a regionális és intézményfejlesztés szolgálatába, prioritásként kezelve az információs technológia által nyújtott eszközök és lehetőségek használatát ebben a tevékenységben.

Tompa Réka

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 18., szerda

Mit tartalmaz egy harci fejadag, amelyet 24 órára kap egy román katona?

Sokan kíváncsiak lehetnek arra, hogy milyen ételek szerepelnek egy harci fejadagban, ugyanis a román katonák csomagját bemutató videót már több mint 10 ezren megtekintették YouTube-on.

Mit tartalmaz egy harci fejadag, amelyet 24 órára kap egy román katona?
2024. szeptember 17., kedd

A Via Transilvanica mintájára Maros megyében létrehozták a Medvék ösvénye túraútvonalat

Új turisztikai látványossággal bővül a Görgény völgye: a Medvék ösvénye elnevezésű, 25 kilométeres tematikus útvonal a Maros megyei Görgényorsovát veszi körbe, érintve a környék összes nevezetességét.

A Via Transilvanica mintájára Maros megyében létrehozták a Medvék ösvénye túraútvonalat
2024. szeptember 17., kedd

Átkelünk a világ (egyik) leghosszabb függőhídján, érdemes velünk tartani

Nem kell messzire utazniuk Erdélyből azoknak, akik ritka építészeti, idegenforgalmi látványosságot kívánnak megcsodálni: mindenképp érdemes felvenni a bakancslistára a Sátoraljaújhelyen megépült, a nemzeti összetartozásról elkeresztelt függőhidat.

Átkelünk a világ (egyik) leghosszabb függőhídján, érdemes velünk tartani
2024. szeptember 17., kedd

Több száz, a hideg miatt haldokló fecskén próbálnak segíteni vadvédelmi szakemberek

A hirtelen érkezett hideg időjárás nagyon negatívan befolyásolja a még tájainkon tartózkodó fecskék életét: Magyarországon vadvédelmi szakemberek próbálnak segíteni a rossz állapotba került kis madarakon.

Több száz, a hideg miatt haldokló fecskén próbálnak segíteni vadvédelmi szakemberek
2024. szeptember 16., hétfő

Orbán Viktor volt a Terminátor sofőrje és testőre, edzettek is együtt

A Terminátor filmek sztárjával, Kalifornia állam korábbi kormányzójával edzett Orbán Viktor – közölte fotós és videós összeállítással Facebook-oldalán a miniszterelnök.

Orbán Viktor volt a Terminátor sofőrje és testőre, edzettek is együtt
2024. szeptember 16., hétfő

Sípjellel cenzúrázta ki Jézus Krisztus nevét az Emmy-díjas színész köszönőbeszédéből egy amerikai tévé

Kicenzúrázta Jeremy Allen White színésznek a vasárnapi Emmy-díjátadón mondott köszönő beszédéből a „Jézus Krisztus!” felkiáltást az ABC (American Broadcasting Company) kereskedelmi televízió.

Sípjellel cenzúrázta ki Jézus Krisztus nevét az Emmy-díjas színész köszönőbeszédéből egy amerikai tévé
2024. szeptember 16., hétfő

Trópusi és amazonasi élő lepkéket lehet megcsodálni a kolozsvári botanikus kertben

A kolozsvári botanikus kertben idén újra megrendezik a már hagyományosnak számító őszi, Lepkék a levegőben című kiállítást, amelyen élő pillangókat lehet megcsodálni.

Trópusi és amazonasi élő lepkéket lehet megcsodálni a kolozsvári botanikus kertben
2024. szeptember 13., péntek

Új külsővel jelenik meg, lélegzetelállító látványvilággal áll elő a mesterséges intelligencia Bíró Adája a közmédiában

Új évaddal jelentkezik szeptember 15-től a közmédia tudományos-ismeretterjesztő műsora, a Delta, amelynek műsorvezetője Bíró Ada, a mesterséges intelligencia segítségével életre hívott képi és nyelvi modell.

Új külsővel jelenik meg, lélegzetelállító látványvilággal áll elő a mesterséges intelligencia Bíró Adája a közmédiában
2024. szeptember 12., csütörtök

Amerikai sztárénekes beszélte le a halálba ugrani készülő nőt (VIDEÓ)

Lebeszélt szándékáról köszönhet Jon Bon Jovi egy nőt, aki hídról leugorva akart véget vetni az életének az Egyesült Államokban.

Amerikai sztárénekes beszélte le a halálba ugrani készülő nőt (VIDEÓ)
2024. szeptember 12., csütörtök

Már az 5 éves gyereknél is jelentős mértékű a közösségi oldalak használata egy felmérés szerint

Minden harmadik 8 és 17 év közötti gyermeknél előfordult az elmúlt két évben valamilyen érzelmi zavar, például szorongás vagy depresszió a közösségi oldalak hosszas használata miatt.

Már az 5 éves gyereknél is jelentős mértékű a közösségi oldalak használata egy felmérés szerint