Kikelt az első két kisgólya a kamerával megfigyelt magyarfenesi fészekben

•  Fotó: Clujbird.ro

Fotó: Clujbird.ro

Szerda este kikelt az első, csütörtök reggel a második kisgólya a Kolozs megyében kamerával megfigyelt magyarfenesi fehérgólya-fészekben.

MTI

2018. május 10., 12:572018. május 10., 12:57

2018. május 10., 14:382018. május 10., 14:38

A Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre fekvő falu gólyafészkére az Apáthy István Egyesület és a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Biológia és Ökológia Intézete szerelt kamerát, amelynek képeit 2017 tavasza óta közvetítik a clujbird.ro honlapon.

Amint az élő közvetítésen látszik, a Miskának és Leskének keresztelt gólyapár a fészek szélére tolta az első üresen maradt tojáshéjat, és folytatta a többi tojás költését.

Az elsőként érkezett gólyafiókák egyelőre még a fejükett is alig tudják felemelni, tapadnak egymáshoz és a többi tojáshoz. Leske április 1-jén, 3-án, 8-án, 10-én, 13-án és 15-én tojt egy-egy tojást a fészekbe. (Az első egy, a fészekért folytatott csata áldozata lett.)

Szabó D. Zoltán biológus, a megfigyelés koordinátora az MTI-nek elmondta: a tényleges kotlás csak akkor kezdődött, amikor már két tojás volt a fészekben, így érthető, hogy az első két fióka gyorsan egymás után kelt ki. A biológus hozzátette: idén korábban érkezett vissza a gólyapár, így minden hamarabb történt, mint az elmúlt évben.

Az első kisgólya tíz nappal korábban bújt ki a héjból, mint a tavalyi első. Elmagyarázta: a fészket gyorsabban elhagyó fiókáknak így több idejük marad megerősödni a hosszú afrikai vonulás előtt.

A biológus szerint a fiatal gólyák számára az első év a legnehezebb, a fészek elhagyása után több mint felük nem éri meg az egy éves kort. Magyarfenesről általában augusztus 10-én indulnak Afrikába a gólyák. Három hónap alatt kell tehát a kisgólyáknak akkorára nőniük, mint a szüleik, és megtanulniuk repülni, táplálékot keresni.

•  Fotó: Clujbird.ro Galéria

Fotó: Clujbird.ro

A 2007 óta megfigyelt, tavaly bekamerázott fészekben 2011-ben és 2015-ben fordult elő, hogy öt kisgólya kelt ki, és nőtt fel. Legtöbbször (2007, 2008, 2009, 2013, 2014) négy kisgólyát nevelt a gólyapár, 2010-ben három, tavaly két fióka nőtt fel. Két alkalommal 2012-ben és 2016-ban fiókák nélkül telt el a nyár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk