Újrafotózott régi képeslapok szerepelnek a Százszorkép Kiadó új erdélyi falinaptárában. A dokumentum értékű kiadványba a régi felvételeket Balázs D. Attila, az Erdély Anno 1895-1944 album szerzője válogatta több ezer antik levelezőlap közül.
2014. december 21., 15:372014. december 21., 15:37
A szerkesztéskor kihívás volt olyan százévesnél is régebbi lapokat válogatni az újra fotózáshoz, hogy végül a régi és az új felvételből összeállt montázs megállja a helyét egy művészi igényű falinaptárban – közölte a Százszorkép Kiadó az MTI-vel.
A kiadványban egy oldalon köszön vissza a száz évvel ezelőtti és a mai Nagyvárad, Marosludas, Nagyszalonta, Kiskapus, Dicsőszentmárton, Gyergyószentmiklós, Nagyszeben vagy Marosvásárhely, valamint Nagybaromlak, Szentágota és Lesses erődtemploma, a Gyilkos-tó környéke.
A kiadvány borítóján Nagyvárad főtere, az egykori Szent László tér szerepel, amelynek tervbe vett átépítése heves vitákat szül ma is szakmai, civil és politikai téren egyaránt. A montázsokat magyar és idegen nyelvű leíró szövegek kísérik.
Torockó és környéke régi képeslapokon címmel megjelent az első olyan kötet is, amely a népművészetéről és épített örökségéről híres erdélyi falu 1945 előtti képi történetét dolgozza fel. A Balázs D. Attila által írt és szerkesztett könyv az eddig felkutatott legrégebbi képes levelezőlapokat mutatja be a térségből.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
szóljon hozzá!