Fotó: Tóth Gödri Iringó
Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért. Az évfordulós seregszemlét három év után ismét a megszokott időpontban rendezik meg, s a koronavírus-járvány miatti korábbi óvintézkedések is megszűnnek: nem kötelező maszkot hordani, s a védettséget sem szükséges igazolni.
2022. május 16., 19:252022. május 16., 19:25
A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig két hónappal elhalasztották a seregszemlét júliusra, de az akkor még érvényben lévő beutazási korlátozások miatt az amerikaiak viszonylag kis számban képviseltették magukat a Francia Riviéra legnagyobb kulturális eseményén. Idén az átlagosnál kevesebb ázsiai alkotót, és főleg kevesebb kínait művészt várnak Cannes-ba, az ottani járványhelyzet miatti kiutazási korlátozások okán.
A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre, mint amilyen Kirill Szerebrennyikov, akinek Csajkovszkij felesége című történelmi filmjével veszi kezdetét szerdán a hivatalos versenyprogram.
A sztárok közül elsőként Forest Whitaker Oscar-díjas amerikai filmszínész vonulhat fel a vörös szőnyegen, aki a kedd esti nyitóünnepségen tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vehet át életművéért. A ceremónia háziasszonya Virginie Efira belga színésznő lesz.
Baz Luhrmann Elvis Presleyről forgatott életrajzi filmjét is a fesztiválon vetítik először. A rock and roll legendát Austin Butler alakítja, felesége, Priscilla szerepében Olivia DeJonge lesz látható, Tom Hanks pedig Elvis befolyásos menedzsereként tűnik fel a zenés produkcióban. Az ausztrál George Miller legújabb filmjében (Three Thousand Years of Longing) pedig Idriss Elba és Tilda Swinton alakítják a főszerepeket. Versenyben mutatják be A légy és a Karambol 79 éves kanadai rendezőjének David Cronenbergnek a legújabb filmjét (Crimes of the Future) Viggo Mortensennel, Kristen Stewarttal és Léa Seydoux-val a főszerepben.
A 155 ország által több mint 2200 benevezett filmből 21 versenyezhet a fődíjért. Közülük öt alkotás rendezője, az amerikai James Gray (Armageddon Time), a belga Luc és Jean-Pierre Dardenne (Tori et Lokita), a svéd Ruben Ostlund (Triangle of Sadness), a japán Koreeda Hirokazu (Broker) és a román Cristian Mungiu (R.M.N.) már legalább egyszer megkapta a fődíjat. Mellettük fiatal alkotók is meghívást kaptak a versenybe, a 31 éves belga Lukas Dhont (Close) és a 36 éves francia Léonor Serraille (Un petit frere) második filmjükkel.
A Vincent Lindon francia filmszínész által vezetett kilenctagú nemzetközi zsűri a május 28-i zárógálán adja át a díjakat.
Az alkotást a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató, La Cinef elnevezésű versenyben vetítik. A Hajszálrepedés főszerepeit Kurta Niké és Váradi Gergely mellett Kubik Anna és Incze József játssza. Dér Asia Nem haltam meg című dokumentumfilm-projektje, amely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készül, pedig a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásár Cannes Docs szakmai programjába lesz először látható.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!