Karakterismertetőn az István, a király szereplői: nyáron mutathatják be a székelyföldi élőzenés nagyprodukciót

•  Fotó: István a király rockopera

Fotó: István a király rockopera

Két körben tartottak szereplőválogatást az első székelyföldi István, a király nagyprodukcióra. A két fordulóban összesen 120 jelentkező volt – ismert könnyűzenei és rockénekesek, valamint színészek is –, közülük kerültek ki azok, akik a fő- és mellékszerepekben mutathatják meg magukat az előadás nyárra tervezett bemutatóján.

Krónika

2021. február 01., 22:052021. február 01., 22:05

Már készül Erdély legnagyobb és legegyedibb élőzenés produkciója, az István, a király székelyföldi kiadása – tájékoztatta szerkesztőségünket az alkotóstáb. Mint írták, a nívós darabra tavaly októberben és novemberben tartottak online szereplőválogatást: a két fordulóban összesen 120 jelentkező volt, ismert könnyűzenei és rockénekesek, valamint színészek is. Közülük kerültek ki azok, akik a fő- és mellékszerepekben mutathatják meg magukat a nyárra tervezett bemutatón.

A kiválasztottak jelenleg felkészítő folyamaton vesznek részt, amelyen mozgás- és énektechnikát tanulnak, valamint ismerkednek a karakterekkel, azok megformálására koncentrálnak.

Az előzetes próbafolyamat után dől el, hogy a három személyből ki az a kettő, aki bekerül a végső szereposztásba.

A produkciót tehát dupla szereposztással mutatják majd be, az első napon az első szereposztást, a második napon a második szereposztást láthatja a közönség. A zenei alapot játszó rockzenekar hónapok óta kitartóan próbál, tagjai: Pál Zakariás zongora, orgona; Sztakics István Attila szintetizátorok; Makkai Kálmán szólógitár; Lőrincz Imre ritmusgitár; Szabó Szabolcs ritmusgitár; Kerezsi Csongor basszusgitár; Pál Gábor dobok.

A szereplőválogatáson nyolc zsűritag, különböző művészi területekről érkező szakmabeli döntött a kiválasztandó személyekről.

Ők egyben a székelyföldi produkció alkotói is. Orza Călin a produkció rendező-koreográfusa, aki hivatásos táncos, tánckarvezető, néptáncoktató. Több erdélyi néptáncegyüttes koreográfusa és/vagy művészeti vezetője: Udvarhely Táncműhely, Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, budapesti Honvéd Táncszínház, Háromszék Állami Népi Együttes. A 2003-as csíksomlyói István, a király rendezőasszisztense és koreográfus asszisztense.

Dancs Árpád Zsolt a darab producere, a Dancs Market Records lemezkiadó kereskedelmi igazgatója, számos erdélyi énekes és együttes menedzsere volt, emellett magyarországi és külföldi neves zenekarok erdélyi koncertszervezője és turnémenedzsere. Zakariás Zalán színházrendező a produkció művészeti tanácsadója, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház főrendezőjeként dolgozik. Színházi tevékenysége mellett nyolcadik éve a Székely Vágta szabadtéri lovasrendezvény főkoordinátora. Szilágyi Zsolt Herbert a produkció ötletgazdája, zenei vezetője, énekkorrepetítora. Utóbbi szerepet vállalta Cserkész Emese is, aki a Tamási Áron Színház számos előadásában korrepetítorként, előadóként vagy zenei munkatársként működött közre.

Bordás Attila a produkció koreográfusa, tánckorrepetítora, aki a CAMP – Contemporary Artistic Movement Platform létrehozója és művészeti vezetője, a 2015-ös királydombi István, a király előadás koreográfusa és szólótáncosa. Tőkés Csaba Zsolt szintén koreográfus és tánckorrepetítorként működik közre az előadásban. A csíksomlyói István, a király produkcióban néptáncosként vett részt. Pál Zakariás a produkció rockzenekarának vezetője, több erdélyi zenekar alapítója és tagja.
Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. engedélyével jön létre. A produkció szervezője a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Kónya Ádám Művelődési Ház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján