Fotó: Untold
Ismét az elektronikus zene birodalma lesz idén nyáron Kolozsvár, ugyanis az augusztus 4–7. között szervezendő Untold fesztiválon olyan világhírű lemezlovasok lépnek fel, mint a Holland Hardwell, a brazil Alok, valamint a Where Are You Now című számáról ismert belga Lost Frequencies – közölték kedden a szervezők.
2022. március 29., 16:352022. március 29., 16:35
Az elektronikus zene nagyágyúit hozza el idén is a kincses városba az Untold fesztivál, újabb fellépőket jelentettek be kedden a szervezők. Az augusztus 4–7. között Kolozsvár központjában hetedik alkalommal megrendezendő megafesztiválon olyan neves előadók lépnek fel a főszínpadon, mint a big-room house stílus megteremtője, a holland Hardwell, akit már korábban is megismerhetett a kolozsvári közönség, ugyanis 2017-ben látványos show-val lépett fel a fesztiválon.
A négynapos elektronikus zenei rendezvénysorozaton itt lesz továbbá a belga Lost Frequencies is, akinek Where Are You Now című számát tavaly is több tízezren énekelték együtt a Kolozsvár Arénában. Az underground zene ismert alakjai, az Aviram Saharai és Matan Kadosh alkotta Vini Vici izraeli páros is fellép a kincses városban, továbbá a Grammy-díjas Steve Aoki amerikai DJ zenéjére is bulizhatnak az elektronikus zene szerelmesei – jelentették be a szervezők.
Az Alchemy színpad a dubstep, grime, trap, hiphop, tri-hop stílus rajongóit várja, ugyanis itt lép fel a fesztivál korábbi kiadásairól ismert Borgore, Netsky vagy a Dub FX & Woodnote is. A Fortune színpad a trance stílus kedvelőit szólítja meg, itt olyan ismert előadók zenéjére bulizhatnak az érdeklődők, mint Ferry Corsten, Aly & Fila, Giuseppe Ottaviani vagy Markus Schulz.
Fotó: Untold
Az Untold idén is gazdag látványvilágot ígér, a nagyszabású tűzijátékok és lézershow-k mellett a rendezvény díszlete egy elvarázsolt fantáziavilág mágusokkal, a Hold papnőivel, misztikus terekkel és épületekkel várja a fesztiválozókat.
A fesztivál korábbi kiadásait több alkalommal is díjazták, többek között besöpörte már a legjobb nagy fesztiválnak járó elismerést (Best Major Festival), illetve az Untold volt az első romániai rendezvény, amely elnyerte nagydíjat az európai fesztiváldíjak (European Festival Awards) versenyében. Utóbbi megmérettetésen a fesztiválipar szakembereit és a rendezvények szervezőit kreativitásukért és erőfeszítéseikért díjazzák.
A fesztivál óriási felhajtóerővel hat a kolozsvári ingatlanpiacra is, az Untold idejére csillagászati áron lehetett szálláshelyet találni a városban.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!