A kolozsvári Ünnepi Könyvhét alkalmából lépett színpadra a Bánffy-palota udvarán az egyik legsikeresebb magyarországi alternatív zenekar, a Magashegyi Underground. Az együttesnek, amely jó hangulatú, lendületes koncertet tartott a hét végén a kincses városban, 2006 óta énekese a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka.
2014. június 02., 14:382014. június 02., 14:38
2014. június 02., 16:412014. június 02., 16:41
– Első alkalommal koncertezett a Magashegyi Underground Kolozsváron. Milyen érzés volt itt zenélni?
– Nagyon jó, annál is inkább, mert régen el szerettünk volna már jutni ide. A napokban találkoztam egy barátommal Budapesten, aki azt kérdezte, mikor lépünk fel Pécsen, én pedig azt mondtam neki, hogy Pécs és Kolozsvár két olyan hely, ahol bár nagyon szeretnénk koncertezni, eddig még nem sikerült. De most vigasztaljon az, hogy Kolozsvárra indulunk – mondtam neki.
Útközben egyébként sok minden történt, sürgősségen kötöttem ki, gumidefektet kaptunk, de aztán megérkeztünk és végre megszületett a koncert. Lendületes volt, habár kicsit fáradt voltam. Korábban felléptünk már Váradon, Tusványoson is, ahol szintén nagyszerű hangulatú bulik kerekedtek, de itt is fantasztikus volt a fogadtatás, és jólesett a rajongók szeretete.
Egyébként két kolozsvári rádió is nagyon sokat játssza a dalainkat, és az Esőnap – amit az itteni koncerten is előadtunk – , úgy tudom, az egyik legjátszottabb dalunk volt az utóbbi időben Kolozsváron. Gondoltuk, hogy fogják ismerni a számainkat, de azért jólesett a közönség szeretete.
– Jól érzékelhető volt a koncerten, hogy a legújabb, Tegnapután című lemez dalait valóban nagyon jól ismeri a fiatal generáció. A zeneileg sokszínű, szövegvilágában személyes album belopta magát a szívükbe. A zenekar énekesének is a kedvencei közé tartoznak ezek a számok?
– Nem tudom, soha nem gondolkoztam még azon, melyek is a kedvenc Magashegyi-számaim. Az utóbbi időben egyébként picit megváltozott a dalokhoz való viszonyulásom, és ritkán, csak különleges helyzetekben tudom visszahallgatni őket. Olyankor viszont rengeteg féle gondolatot ébresztenek bennem.
– Úgy tűnik, a zenekar felszálló ágon van, hiszen a rajongótábor egyre bővül, és a szakma is elismeri az együttes alkotómunkáját – nemrég jelölték az egy éve megjelent Tegnaputánt a legjobb magyarországi alternatív zenei album Fonogram-díjára.
– Valóban, vannak arra utaló jelek, hogy felszálló ágon vagyunk. Ugyanakkor azt érzem, ez képlékeny dolog – aminek tulajdonképpen örülök. Hiszen rettegek attól, hogy az ember plafonizálódik, „szoborrá válik” és nincs tovább. Boldog vagyok, hogy a zenénk és a munkánk állandóan tovább hömpölyög, és azért is, mert azt tapasztaljuk, hogy egyre többen eljönnek a fellépéseinkre. És sokan ismerik a dalainkat. Mint a koncerten is mondtam, például a csíkszentmártoni szomszédunknak a Metróhuzat a kedvence, holott a valószínűleg soha nem látott metrót, de talán valamiféle posztmodern elvágyódás rejtőzhet benne…
– Több hangszeren is játszott a koncerten. Ha jól tudom, amikor a legutóbbi lemez készült, akkor a dalokat még nem kísérte hangszeren.
– Nem, persze, ez azóta alakult így. Most van a színpadon egy kis hangszerparkom, ukulele, gitár és egy kis korg szintetizátor. Próbálok fejlődni és újat tanulni, minél több újat.
– Mik a zenekar tervei, lehet már sejteni, mikor lát napvilágot a következő album?
– Spontán társaság vagyunk minden szempontból – ügyetlenség meg bölcsesség szempontjából is. Viszont jelenleg úgy érezzük, hogy ez a mostani felállás állandó lesz. Mindenképpen egymásból építkezünk, az a célunk és tervünk, hogy egy közös világot hozzunk létre. Mert másképp nem érdemes.
Magashegyi Underground
A zenekar tagjai: Bocskor Bíborka – ének, Fűrész Gábor – basszusgitár, Fodor Máriusz – billenyűk, Szepesi Mátyás – gitár, Toldi Miklós – dobok. A zenekart 2004-ben alapította Fodor Máriusz és Kardos-Horváth János egy tatabányai főiskolán. A két zenész 2006-ban kereste meg Bocskor Bíborkát, aki a harmadik Megasztár-tehetségkutatón 6. helyezést ért el. Vele rögzítették a Szeplős váll című dalt, amely 2007-ben nagy sikereket ért el. A dalt és a zenekart is jelölték a 2008-as Fonogram-díjra. 2007-ben jelent meg Szeplős váll című négy dalt tartalmazó maxi kislemezük.
A siker ellenére a zenekar szünetelt, és Bocskor Bíborka is kiszállt az együttesből, közel egy év szünet után 2009-ben indult újra új zenekari felállással. Még ősszel stúdióba vonultak, és 2010 januárjában kiadták Szívtakarítás című lemezüket. Az album legsikeresebb dala a Metróhuzat című szám lett, ami tévés és rádiós listákon egyaránt jól szerepelt. Az albumot 2011-ben az Ezer város követte. A zenekar 2011 áprilisában kiadott egy Ragyogás című kislemezt is. A Tegnapután című lemez 2013. május 29-én jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában. A lemezen közreműködött a 30Y frontembere, Beck Zoltán, és az Akkezdet Phiai tagja, Závada Péter is.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
szóljon hozzá!